Irodalmi Szemle, 1981
1981/5 - A VALÓSÁG VONZÁSÁBAN - Turczel Lajos: Kisebbségi irodalmunk kapcsolatai a két háború közti magyarországi irodalommal és sajtóval
mely azt Ígéri, hogy a Láthatár a magyarországi irodalom és a kisebbségi irodalmak eredményeinek íelmutatása mellett foglalkozni fog „a Duna-medence népeinek irodalmi és kulturális életével... és közép-európai gazdaságtudományi kérdésekkel is, amelyek a kisebbségi magyar néptömbök kulturális életével össszefüggnek és arra hatással vannak.” Hogy a lap ezt a programot következetesen képviselte, azt többek között a mi irodalmunk fejlődési kérdéseivel foglalkozó írások hosszú sora bizonyítja (Pongrácz Kálmán: Többségi és kisebbségi irodalom. 1933, 1. — Kardos Béla: A szlovenszkói magyarság könyvtermelése 1921-től 1932-ig. 1934, 4. — Egri Viktor: A szlovenszkói magyarság kultúrkérdéseiről. 1934, 4. — Szombathy Viktor: Szlovenszkói magyar kultúráiét. 1934, 8. — Schöpflin Aladár: Kisebbségi irodalom. 1936, 7—8. — Egri Viktor: A szlovenszkói magyar irodalom. 1936, 7—8. — Berecz Kálmán: A kisebbségi kérdés mai állása. 1937, 8—9. — Varga Imre: A csehszlovákiai magyarság gazdasági helyzete. 1938, 7—8. — Bisztray Gyula: Magyar irodalmi élet az utódállamokban, stb.) A lapban természetesen az egyes írókról, művekről, folyóiratokról is nagy számban jelentek meg ismertetések, és gyakoriak voltak az eredeti szépirodalmi közlések. A szlovák és cseh tárgyú közleményekből a következők emelhetők ki: Farkas István: A szlovák irodalom kis tükre. 1936, 1. — Egri Viktor: A viszonzás szükségessége. 1936, 3. — Csuka Zoltán: Cseh és szlovák költők. 1936, 5—6. — ua.: Szlovák elbeszélők. 1936, 9—10. — Szikszay László: Szlovák—magyar irodalmi kapcsolatok. 1937, 5. —- ua.: Magyar irodalom a szlovák folyóiratokban. 1938, 141. 1. és 270. 1. — Csuka Zoltán: Karéi Capek: Egy mindennapi élet. 1938, 40. o. stb. A Híd és a Láthatár mellett meg kell említeni a Gál István által szerkesztett Apollot (1935—1940). Ez a színvonalas irodalmi és tudományos folyóirat fő feladatának a humanizmus közép-európai hatásának vizsgálatát tartotta és annak kapcsán nagy figyelmet szentelt a közép-európai népek kötzeledésének, barátságának. Mivel kisebbségi irodalmunkkal s íróinkkal konkrétabban nem foglalkozott, itt részletesebben nem szólunk róla. Az Apolloról egyébként Jaroslava Pašiaková közölt ismertetést a Tanulmányok a csehszlovák—magyar kapcsolatok köréből című kötetben (Bp. 1965, 439—451.). A magyarországi lapok közül a Nyugatban jelentek meg a legobjektívebb és legszínvonalasabb kritikák irodalmunkról. Mivel ezzel a kérdéssel külön írásban és részletesen foglalkozom, itt csak a lényegre szorítkozom: a Nyugatban közölt 65—70 kritika felöleli az akkori kisebbségi irodalom törzsgárdáját, és ha nem is tárgyal minden jelentősebb művet, lényegében teljes és az értékhierarchia szempontjából is figyelemre méltó összkép alakítható ki belőle. A Nyugatbéli kritikák közt vannak olyanok is (főleg Illés Endre, Illyés Gyula, Kardos László, Komlós Aladár, Schöpflin Aladár tollából), amelyek hazai kritika- és irodalomtörténetírásunkhoz viszonyítva érzékeny hiányokat pótolnak és irodalomképünket teljesebbé és pontosabbá teszik. A Nyugathoz hasonlóan objektív, de mennyiségileg kisebb érdeklődés jellemezte Raith Tivadar érdekes folyóiratát, a Magyar Írás (1921—1927]. A benne közölt kritikák, recenziók azért is nagy figyelmet érdemelnek, mert kisebbségi irodalmunk kibontakozásának első éveit érintik. (Részletesebben lásd: Portrék és fejlődésképek, Br. 1977, 246—255). A magyarországi szocialista sajtóban keltett visszhangot szintén külön írásban vizsgálom (Irodalmi Szemle, 1980, 5), s itt most csak azt szögezem le, hogy ha a szocialista sajtónak a Horthy-Magyarországban való nehéz egzisztenciális körülményeire gondolunk, akkor az irodalmunk iránt tanúsított figyelmét igen meg kell becsülnünk. A különösen nehéz helyzetű kommunista lapokban (100%, Gondolatj irodalmunkról négy recenzió jelent meg, a szociáldemokrata sajtóban (Népszava, Szocializmusj kb. ötven, Kassák Munka című lapjában pedig hét. A Horthy-rendszerrel azonosuló nacionalista és klerikális lapok (Budapesti Hírlap, Budapesti Szemle, Katholikus Szemle, Magyar Kultúra, Magyarság, Nemzeti Újság, Oj Magyarság, Oj Nemzedék) jelentékeny mennyiségű kritikáit többnyire szélsőségesen reakciós politikai elfogultság jellemezte. A Budapesti Hírlapban például Szász Károly főleg azért dorongolta le a fiatal Mécs Lászlót, mert nem a régi költői eszményeket követi, hanem „a boldogtalan Ady Endrét”. Kiátkozó hangú írását Szász a következő intelemmel fejezte be: „Elbúsulhatunk, hogy az elszakított területek poétái nem a régi nagy és dicső Magyarország gazdag költészetének szent hagyományain indulnak, hanem azt a részben szerencsétlen, részben nagyon is bűnös költői iskolát követik, amelynek
