Irodalmi Szemle, 1981
1981/5 - LÁTÓHATÁR - Vojtech Mlhálik: Rozsdás láng, Idős tanítónők, Özvegyek (versek)
Egy bizonyos őszi napon, midőn az arany alkony leveleken fütyül, ülsz az udvaron, a lugasban s ifjúságoddal iszol, egészségünkre! Ezerszer kínáltad már neki a poharad s néztél, mint erős, kék álom, oly bódító szemébe. Ama napon véletlenül az asztalunkra pottyan a toronyóra hangja, mint bronz a hársfalevélre. Valami történt! Konokul zeng az idő. El nem árulod riadalmad, mosolyogva állsz fel az asztal mellől s így szólsz ifjúságodhoz: Ülj le itt és várj meg! El kell intéznem valamit. Egészségünkre! S ahogy a szolid polgár-kapun áthaladsz, nem sejted még, hogy az ígéreted nem teljesíted. Lábad előtt a becsvágy béget, a kapu másik végén a félelem. Épp a hipochondria éveibe léptél. Mától fogva, mint rozsdás láng, rág majd az embertelen szerelem. Szívedet, melynek dalát másoknak kínáltad, mától fogva egyedül hallgatod, szorongva, éberen. A kíváncsi érzékek lázából higany-elöntötte számokat lelsz csak. Tabletta-függöny hull a szemre, örökös havazás. S minél alacsonyabbra esik az értéked, annál inkább érzed majd különösségedet. VOJTECH MIHÁLIK Rozsdás láng
