Irodalmi Szemle, 1981

1981/5 - Fónod Zoltán: Hűség és emberség

érzést, mely eszmélésünktől kezdve kísér bennünket, s az emberség és a hűség mércéjével méri író, költő, művész, egy szóval: az ember nagyságát, s a néppel, a nemzeti léttel való összeforrottságát. Nemzetiségi sorsunk hat évtizede alatt megtanultuk azt is, hogy sorskérdéseink frigyládájában megtalált igazságként őrizzük a szellemi kohézió s a közösségi együvé tartozás nagy erejét. Az „idő árján” szerzett tanulságként szinte naponta mondjuk és hirdetjük — magunknak is, másoknak is — a megértés és a kölcsönös tisztelet igéit, s „közös dolgaink” rendezésének hitével formáljuk hétköznapjainkat. Mert nemcsak az emlékezés s a történelmi tanulságok követelik az újat, a másként akarást, hanem a rend, a szocializmus lényege is. Érdekeink azt kívánják, úgy épüljön a szülőföld, hogy a közös haza, közös sors kikerülhetetlen tényén, megmásíthatatlan igazságain keresztül gátat vessünk az egyoldalúságnak, elfogultságnak, lappangó irracionalizmusnak (történelmi, nyelvi, nemzeti-nemzetiségi türelmetlenségnek egyaránt):

„Egyesüljetek, múlt idők és ősidők vizei,

tanúskodjatok az élőkért,

akiknek, míg kezük már a naphoz ér,

szükségük van a megismerés bizonyosságára,

szilárd pontra,

lábuk alatt a földre.”

(Miroslav Válek: Lábuk alatt a föld]

A történelem arra tanít bennünket, minél erősebb az egymásrautaltság tudata, minél szilárdabb lábunk alatt a föld, annál nagyobb a lehetősége annak, hogy a szellemi kohézió, mely gyökereit a nyelv, a nemzeti (nemzetiségi) kultúra televényébe ereszti, öntörvényei kiteljesítésével erősítse azt a valóságot, mely egyszerre jelent számára programot, jövőt és távlatot. A tudományos kommunizmus klasszikusa, Marx tanít bennünket arra, hogy: „Az emberek maguk csinálják történelmüket, meghatározott feltételek és körülmények között.” Történelmi szükségszerűségként kínálja magát a felismerés: kultúrák ismerete és tisztelete, a megismerés és a közeledés alkalmassá tehet ,bjejm|ünket közös, legújabbkori történelmünk alakítására, formálására. A kultúra, a szellemiség predesztinált sorsa Európa eme „huzatos vidékén”, a „homokóra nyakában”, hogy a történelemmel együtt lélegezzen. Ez a történetiség a kultúra, a szellem embere számára egyszerre jelent .korparancsot és harcos elkötelezettséget. S a születő alkotásokat — különbözőségük vagy hasonlóságuk alapján — ez sorolja a rokon vonások összefüggésrendszerébe. Nem formai jegyeik alapján, tehát nem meglepő metaforái, eszmetársításai, realista, expresszionista, stb. ismertetőjegyei, hanem lényegmondanivalója szerint. Úgy, ahogy Karinthy Frigyes mondta találóan: bármelyik szemét fogom meg a láncnak, mindig az egész láncot tartom.

Változni ős változtatni! — ezzel a goethei programmal indult útjára a csehszlovákiai magyar szellemiség s vált a felszabadulás után realitássá nemzetiségi léte.

Ekkor is a változni és változtatni programját vallva vált irodalmunk a szocialista eszmeiség részévé, jövőnk tudatos építőjévé. Igaz, kezdetben időre volt szükség, hogy a kiküzdött világnézet sablonoktól mentesen, a népből jött tehetséges fiatalok törekvésein, szülőföld élményén keresztül az új értékrend kialakításának az igényét tűzhesse az irodalmi horizontra. S szükség volt a XX. szovjet pártkongresszus közéletet, szellemiséget megújító tisztító viharára is. Ezt követően vált szocializmust építő életünk valósága a leghatásosabb ösztönzővé felszabadulás utáni életünkben. Ez adott lehetőséget írónak, költőnek, szellemiségünk képviselőinek is arra, hogy a „tisztult Gondolat” új és új csatát nyerjen, s a két világrendszer félelmetes szembenállásában az emberi értelem és a haladás Igéi, az értelmes élet igényei és szempontjai jussanak szóhoz.

Aligha szorul bizonyításra, hogy az emberi szó hitele, létjogosultsága talán soha nem volt annyira követelően szükségszerű, mint éppen napjainkban. A LENNI KELL! egyetemes parancsa, a teljes élet igényét s az emberiség békés jövőjét harsogó, kérő, követelő szavak a Mindenség horizontjára íródtak, s onnan hirdetik, hogy az ember — félelmetes fenyegetettsége miatt — méltó a szeretetre, az emberségre, megértésre,