Irodalmi Szemle, 1981

1981/4 - FIGYELŐ - Szuchy M. Emil: A Zöld Fához címzett fogadó a Magyar Területi Színházban

A Zöld Fához címzett fogadó a Magyar Területi Színházban

Peter Kováčik A Zöld Fához címzett fogadó című drámában nem is annyira erkölcsi, mint inkább morál fölötti kérdésként tárja fel azt a sajátos tragikumot, amely nyomatékosan kíséri végig szereplőinek jellemrajzát, jeleneteinek dokumentumszerű érveit a játék folyamán. A húszas—harmincas évek erkölcsi világrendjét állítja szembe az egyéni akarat szabadságával. De nem hozza összefüggésbe a bűn és a bűnhődés argumentációit a nyugtalanságokban, a szélsőséges villongásokban egyre öntudatosabban észlelhető ellenérvekkel. Magát a „puszta létet” emeli mondanivalójának középpontjába, és a hétköznapi tragédiáik sokrétűségéből következtet.

Takáts Emőd olyan színpadi atmoszférára' törekszik, ahol központi szereplőinek jelenlétével, nyomasztó hangulatával, azok ellenállásával és türelmével, de ha kell, hangos szavával is éreztetni tudja a fokozatosan növekedő munkásömtudat jelenlétét az egyre rosszabbodó szociális helyzetben. Rendezése főleg azokat a jeleneteket hozza a felszínre, amelyek a belső dráma feszültségét hangsúlyozzák. Meghökkentő külsőségek nélkül összpontosít a problémákra. Az eszmék, a szempontok és a fogalmak rendszerét a társadalmi lét tükrében mutatja. Olyan helyzeteket teremt, ahol a vallási, az államrendi, a politikai és erkölcsi nézetek bizonyos morálfilozófiái egységben juthatnak kifejezésre. Nem dorgál, nem mondat erkölcsi prédikációt. Élethelyzeteket értelmez, amikor egy történelmi részlet egészét akarja megmutatni, éppen az adott, tragikusra hangolt helyzetek tömörségével. Ehhez persze neki is a szereplők jellemrajzát kellett pontosan meghatároznia. S annak ellenére, hogy a darab szerkezete inkább epikus, mint drámai — a tragédia és a tragikum

lényege szinonim kifejezéssé válik rendezői szótárában.

Takáts Emőd tudatosan keresi az „ilyen” viszonyításokat. Tudja, hogy ebben az esetben, éppen a tragikus helyzetekben talál önmagára a küzdő ember. Rendezése azt is szeretné bizonyítani, hogy már a „puszta lét” is eleve magában hordja a tudat alatti óhajokat, gátolja a lefojtott egyéniség felszínre jutását, akadályozza az individualitást. Jellemzése mögött a szerepek egyéniségértékeit fürkészi, miáltal műértelmező rendezése egyben a játék sikerét is bizonyítja.

Élethű színészi munkát láttunk. Egységes alakításokat, ahol a szerepek egyéni tragédiájuk által válnak emberi sorsokká. A maguk szélességében és mélységében válnak reálissá a párbeszédek, alakulnak a jelenetek a jól szerkesztett előadás során.

A képváltások kompozíciója lehetővé teszi, hogy a három főszereplő: Boráros Imre (GyolgyoJ, Bugár Béla (KocsmárosJ és Ropog József (Repány) karakterét hitelesnek érezzük. A valós környezetbe helyezett vívódásukat, tudatosan vállalt végzetüket cipelik magukkal. Egyszerű színészi eszközeik arra is alkalmasak, hogy sorsukkal (az író szándékának megfelelően) történelmünk egyik fontos szakaszát idézzék.

Szép megoldás Varsányi Mari vak lány alakja. Tragédiájának átszínesítő egyszerűsége érzelmekre ható. Fazekas Imre (KovácsJ, Bugár Gáspár (AgitátorJ, Simon Kázmér m. v. (Kivándorló] és Szentpétery Ari (SzplingernéJ karakterszerepe is egyéni jegyeket visel. Holocsy István piperkőc figurája (Ficsúrj figyelemre méltó.

A megfelelő játékstílus kiegészítésében, egy-egy kisebb szerepben, jő segítőtársuk Siposs Ernő (Felügyelő], Tóth László (Amerikás], Rozsár József (Bacsó], Pőthe István (Munkás), Siposs Jenő (Mester) és a fiatal Molnár László (Segéd), akik mértéktartó játékkal járulnak hozzá a sikerhez.

A kritikai realizmushoz a népi jelleg is hozzátartozik. Ez okból hiányoljuk azt a munkástömeget, akik nemcsak szőszólői, de részesei is voltak a „munkát, kenyeret” követelő tüntetéseknek, sztrájkoknak. Mert ez esetben nem elég, ha jól jellemez a ruha, a smink és a környezet. Sőt, az sem elég, amikor a rendező, hatásos zenei effektusok (Matus János m. v.) beiktatásá-