Irodalmi Szemle, 1981
1981/4 - KRITIKA - Szeberényi Zoltán: Kordokumentum és vallomás
SZEBERÉNYI ZOLTÁN Kordokumentum és vallomás FONOD ZOLTÁN KÖNYVÉRŐL Fonák helyzetbe kerül a recenzens, ha néhány szóval akarja meghatározni Fonod Zoltán könyvének műfaji jellegét és jelentőségét. Kulturális és irodalmi publicisztika, mondhatná tömören, de korántsem pontosan. A nemzetiségi helyzet áthangolja a fogalmakat. A közírás mást jelent többségi helyzetben, mint egy nemzetiség viszonylataiban. A „kulturális mindenes” szerepét vállalni, s egy kicsit polihisztornak is lennie kell a nemzetiségi közírónak. Fonod kötetének műfaji-tematikai sokfélesége, a megírás Indítékainak különbözősége és politikai súlyában mutatkozó nagyfokú eltérés is erre vall. Talán ezt a pazar sokféleséget próbálta a szerző az idő síkjára terelve egységbe fogni a címmel: Vallató idő. Írásainak legfőbb motivációja és mozgató ereje a társadalmi-történelmi folyamat zajlása az időben. Nem kétséges, hogy nemzetiségi kultúránk és mikrotársadalmunk jelenségeire éberen figyelő tekintet és felelősségteljes gondolkodás együttműködéseinek eredményei olvashatók e szép kiállítású könyvben. Alkalomszerű írások, rövid kultúrpolitikai reflexiók, elmélyültebb eszme- futtatások, filológiai ihletésű tanulmányok, körültekintő kritikai elemzések, vázlatos irodalmi portrék és visszaemlékezések váltakoznak benne jubileumi tisztelgéssel, ünnepi lelkesedéssel, átgondolt hagyományébresztéssel, történelmi jelentőségű dokumentumokkal. A műfaji-tematikai tarkaság a színvonal váltakozását is okozza. Az alkalomszerűség és aktualitás, a könnyed fogalmazás a zsurnalisztikához, a kritikai igény és felelősség a jó értelemben vett irodalmi és kultúrpolitikai közíráshoz, helyenként az irodalomtudományhoz közelíti a kötet egyes írásait. Ebben a változatosságban a belső elrendezés próbál némi rendet teremteni összefoglaló fejezetcímekkel: Írás és tett, Közös dolgaink, A történelem jutószalagán, Szemtől szemben. Ezek a címek azokat a területeket jelzik, melyeken a szerző az elmúlt években tevékenykedett. Az ötvenes évek közepétől cselekvő részese kulturális és politikai életünknek, nemzetiségi sorsunk alakulásának. Hosszú évekig állt az Oj Szó kulturális rovata, majd a Madách szerkesztőségének élén, ezért foglalkozik a legtöbb írásában a csehszlovákiai magyar irodalom és a szlovák—magyar kulturális kapcsolatok problémáival, a szlovák és a cseh irodalom fejlődésével, általában nemzetiségi létünk kulturális vonatkozásaival. Ez a körülmény bizonyos mértékben dokumentumjellegűvé színezi kötete írásait. Ezt a szerző maga is megfogalmazza könyve fülszövegében: „Újságíróként — idestova negyedszázada — osztozom ebben a közös sorsban. Elmondani is röstellem, hányféle téma és műfaj kényszerpályájára kerültem. Úgy volt az velünk, hogy körülvettek minket a világ dolgai, és nem tudtunk szabadulni tőlük. Talán ezért is van az, hogy szorongva szántam rá magam, hogy a légiónyi újságcikkből, beszélgetésből kiválasszak néhányat, melyek irodalmunk és nemzetiségi életünk egy-egy kérdését érintik. Jobbára napi használatra íródtak ezek az írások, többségük — határozott kultúrpolitikai célok szolgálatában — az Új Szóban jelent meg. Talán nem szerénytelenség azt mondanom, kordokumentum jellegük mellett szocialista nemzetiségi kultúránk és háború utáni írásbeliségünk létrehozásra érdemes darabjai lehetnek. Mentségként és magyarázatként aligha mondhatnék mást.” Talán egy kissé túlzó szerénységgel, de lényegében pontosan rajzolja meg írásai hatókörét és jellegét. Filológus képzettsége van, eredetileg irodalomtanárnak készült, ez a körülmény meg
