Irodalmi Szemle, 1981

1981/4 - NAPLÓ - Cselényi László: A kísérletező ember

Persze nem ez a lényeg. A lényeg a Proust- tanulmány s méginkább az elképesztő műfordítói teljesítmények. Shakespeare-től Ibsenig, Tolsztojtól Jirásekig a legkülönbözőbb nyelvekből.

Azt, hogy a természettudománnyal ilyen fokon tisztában van, magyarázza orvosi képesítése, noha még ennek tudatában sem teljesen érthető, honnan ez a jártasság (a harmincas évek elején!) a fizikában például (relativitáselmélet, kvantummechanika). S az sem olyan egykönnyen megmagyarázható, minő csoda folytán tudta magát ennyire beleélni a történelem legkülönbözőbb korszakaiba a Görögöktől Róma utódaiig, A tizenegyedik századtól a tizenhatodikon át a tizennyolcadikig, Berzsenyitől Móricz Zsigmondig, Széchenyitől Szekfű Gyuláig (ezekről mindegyikről több ívnyi, könyvterjedelmű tanulmányt írt röpke pár esztendő alatt). S akkor még mindig nem szóltunk a Tanúról, az éveken át egyedül írt és szerkesztett legendás folyóiratról, a több kötetnyi drámáról, az európai rangú regények hosz- szú sorozatáról s az egy egész életen át szorgalmasan írt naplókról, önéletírásokról lEmber és szerep, Magam helyett, stb.).

A regényeiről ezúttal nem akarok bővebben szólni. Tény, hogy életművének ez a máig legelismertebb műfaja s nemcsak magyar nyelvterületen, Európa-szerte. Az Iszony valóban rangos helyet vívott ki magának német, francia és angol nyelvterületen (lásd például a Gabriel Marcel-le- veleket!) s noha a Negyven év című pályatörténetben okkal panaszkodik amúgyis mimóza lelkületű szerzőnk, hogy a kitűnő francia akadémikus rajongó véleménye ellenére sem volt hajlandó a Galllmard újra kiadni a regényt (noha ő ahhoz több ívnyire duzzadt pályaképet rajzolt), az Iszony valóban egyike a ritka kivételeknek, ami a magyar próza európai hódításait illeti.

Magam a Gyászt szeretem a legjobban Németh László regényei közül, talán azért, mert az Iszonyt eleve úgy olvastam, hogy túl sokat vártam tőle s kevesebbet kaptam a vártnál, a Gyásszal meg épp fordítva történt: kevesebbet vártam tőle s jóval többet kaptam a vártnál. Alighanem sokan vagyunk így e két regénnyel, mert máig eldöntetlen, melyik a jobbik a kettő közül? Arról senki nem vitatkozik ma már, hogy a regény-oeuvre-ben eme kettő jelenti a legmagasabb csúcsot, s újabban egyre

többen állítják, hogy a harmadik, ezekkel fölérő remekmű a kései Irgalom. Az annak idején nagyra becsült Bűn, az Égető Eszter s különösen az Utolsó kísérlet viszont mintha vesztett volna hajdani fényéből: túlságosan megterheli őket a külső ballaszt s a korízlés nyomása. Arról nem szólva, hogy ezeken is beigazolódott a tétel: senki sem lépheti át a saját árnyékát. A nőies érzékenységű szerző legautentikusabb regényeit három nőről írta, a gyöngébb nem pszichikumának mélyvilágában érezte magát a legotthonosabban, az ő végzetes tragédiáikat tudta átélni és megjeleníteni a legtisztábban, a legérvényesebben. Ne tévesszen meg senkit az Égető Eszter. Ennek címe meg témája szerint is ugyancsak nő a főszereplője, de ez csak a látszat. A regény nem elsősorban Eszter regénye, a címét is csak utólag kapta róla az ötvenes évek kiadói aggályai miatt, eredetileg Örültek lett volna.

Ügy tudom, az idén esedékes Németh László válogatott műveinek három kötetes gyűjteménye a Magyar Remekírók sorozatban. Én a regények közül mindenesetre a Gyászt meg az Iszonyt sorolnám e reprezentatív kiadásba. Más kérdés, hogy mit választanék a drámák és a tanulmányok közül.

ízlések és pofonok, tudjuk, különbözők, ám annyira nem lehetnek különbözők, hogy a drámák közül a Széchenyivé, a Galileire és Az árulóra ne essen a választásunk. A többiről már vitatkozhatunk. A régebbiek közül a híres Villámfénynél s a Cseresnyés mára ugyancsak megfakult. Időtállóbbnak tetszik a Bodnárné és az Erzsébet-nap (megint csak azok a nők!). A háború utániak közül A két Bolyai.

Bonyolultabb a helyzet a tanulmányokkal. Nemcsak azért, mert ezekből magukból kitelne három kötet, az ízléskülönbségek miatt is. A nagy Berzsenyi- meg Szé- chenyi-tanulmányokat mindenesetre aligha lehet nélkülözni. Legalább ennyire fontosak, noha némely passzusukban problematikusabbak a Kisebbségben, a Szekfű Gyula s a már említett Magyarság és Európa. Pompásak a világirodalmi esszék a Görögökről szólótól a Proust-tanulmányig. Az önéletrajzi jellegű írásokból én leginkább az Ember és szerepet részesíteném előnyben (ez volt az első könyve, s nyilván nem megfontolás nélkül választotta első kötetének mondanivalóját: a legfontosabbat, amit a nagy önéletírásból el akart mondani) s a Naplókból egy válogatást.