Irodalmi Szemle, 1981

1981/4 - A VALÓSÁG VONZÁSÁBAN - Koncsol László: Elemimtől az érettségiig II. (esszé)

végéig őrizte és ápolta meghatóan tiszta, egyszerű, elfogulatlan protestáns hitét, de amellett... Ezt a „de”-t az „amellett”-tel (vagy az odaérthető ,,mindazonáľtaľ’-lal) már olvasmányaim és nem mindig kellemes tapasztalataim Íratták le velem, mintha bizony ellentét volna a leírt mondat és a még leíratlan folytatás között, pedig az ember hite és haladó szociális, illetve politikai meggyőződése között nincs törvény- szerű ellentét. Apám, de nemcsak ő, hanem az egész kálvinista papság is a népi származású, haladó értelmiség kategóriájába tartozott, s nemcsak gyökérzete és műveltsége, hanem a legközvetlenebb társadalmi tapasztalatok is ilyen irányba terelgették. Apám könyvtárában például megvolt a Sarló kongresszusának füzete, Veres Péter szociográfiája (Az Alföld parasztsága), az erdélyi Nagy István könyve, a két háború között Móricz Zsigmond mellett Németh Lászlót, Darvas Józsefet, Illyés Gyulát, Szabó Pált olvasta, egyik kedves írója Gorkij volt, s a sikeres dunaszerdahelyi évzáró után a másik nagy kedvenc, Veres Péter elbeszéléskötetével, a Gyepsor negyedik Athenaeum- kiadásával ajándékozott meg a szerdahelyi könyvesboltban. Nyilvánvaló, hogy a komáromi felvételem körül lezajlott káderpoltikai vitában Turczelnak volt igaza, mégpedig nemcsak az én esetemben, hanem általában is, ha a kérdés elv gyanánt is fölmerült, mert voltunk ott néhányan ilyenek, s ha nem került volna sor az első korszak túlzásaira és túlkapásaira, illetve a magyarokat ellenségesen kezelő háború utáni csehszlovák politikára, akkor a protestáns papság ős a párt kapcsolata még harmonikusabban alakult volna. A bizalmatlanság szült némi bizalmatlanságot benne, de valahányszor hazalátogattam, apám első dolga az volt, hogy keresztül-kasul bejárta velem a falut és a határt, s büszke örömmel mutogatta, hány új ház és kerítés épült, hány szép gyermek született, s hogy milyen szépen gyarapodnak az emberek. Tudta, hogy falum átka, az egykéaés a paraszti magánbirtok következménye volt, hogy a földtulajdon lekötötte a parasztságot, hogy mind a szegényeket, mind a gazdagokat a lehető legszerényebb életvitelre kényszerítette és helyhez kötötte, hogy a parasztság vertikálisan Is fájdalmasan mozdulatlan volt, s hogy falunk az ötvenes évek vége felé láthatóvá lett pozitív változásokat lényegében a jól gazdálkodó földművesszövetkezetnek köszönheti. Hogyne örült volna ennek a tapasztalatának, mikor az ő testvéreit is a század- forduló paraszti nyomorúsága lökte az óceánon túlra, s Amerikából visszavándorolt bátyja fiai is parasztok voltak! Persze, közben az átalakulás visszás kísérő jelenségeit is látta: az elharapózó tolvajlásokat, az alkoholizmus terjedését, s aggasztotta, hogy falumban több körülmény hatására drámai iramban sorvad a magyar anyanyelvű oktatás.

Ilyen háttérből vágtam neki az ötvenes évek bonyolult, élesen kétarcú világának, melyet számomra három éven át főleg Komárom, a komáromi magyar gimnázium (később, a reform után, a tizenegyéves iskola) képviselt. Tény, hogy kamaszként kerültem oda, s majdnem kész ember gyanánt, teljesen kialakult s máig követni próbált, de csak részben teljesülő, tehát rendkívül igényes életprogrammal hagytam el Komáromot, ahogy az új mozdony gördül ki a gyár szerelőcsarnokából. Az egyetem már csak szénnel és vízzel töltött fel, s itt-ott igazított még rajtam valamit. A lényeg Komáromban játszódott le, a többi csupa próbaút, próbafutam...

Volt bencés tanáraink mellett zömmel új, fiatal tanárok foglalkoztak velünk. Komárom ilyen szempontból, az akkori magyar iskolaügyi viszonyokhoz képest kivételesen jó, mi több, ragyogó helyzetben volt. A képesített pedagógusok aránya ott alakult a legkedvezőbben, s azok az oktatóink is értettek az anyaghoz, akiknek nem tanári, hanem friss mérnöki vagy orvosi oklevelük volt, de tanulmányaikat a háború utáni Magyarországon fejezték be, s hiányos szlovák nyelvtudásukkal egyelőre nem tudtak elhelyezkedni szakmájukban. Ábrázoló mértanosunk, Szakái tanár úr például később egyenesen a komáromi Vág-Duna híd építésvezetője lett, ő építette az érsekújvári felüljárót, s legutóbb egy nagy prágai híd építését irányította. Oktatóink közül számosán kötöttek ki később főiskolai ős egyetemi katedrákon, s nem sok iskola diákjai dicsekedhetnek el azzal, amivel mi, komáromiak, hogy testnevelő tanára, a mi Sarlós Józsefünkhöz hasonlóan, olimpikon volt. Másik tornászunk, Török János (mert nekünk két testnevelő tanárunk is volt azokban az ínséges kezdeti esztendőkben) az ötvenes évek legelején fejezte be tanulmányait a budapesti Testnevelési Főiskolán. Ök ketten aztán nemcsak az iskola, hanem a város sportéletét is föllendítették. Velem azonban alig boldogultak. Az én mindenkori viszonyomat a testneveléshez úgy lehetne meghatározni,