Irodalmi Szemle, 1981
1981/4 - Móser Zoltán: Világjárás egy fűszálon 2.
A Hortobágy vidéki Egyeken „ha a gyereket megrontották, akkor szenet öntöttek: kilenc kis parazsat egy pohár vízbe, ezzel a vízzel megtörülgették a gyerekeit, majd a pohár egész tartalmát az ’ajtó sarkára’, a sarokvasra öntötték”. „Hajdúböszörményben, ha a gyereket megrontották, éjjel ki kellett menni a temetőbe és 12 fejfáről szilánkot leszedni, a fejfa mellől pedig 12 marék földet felmarkolni. Hátranézni eközben nem volt szabad. Ebből aztán fürdővizet csináltak és este 7—8 óra tájban megmosdatták a kisgyereket.” (A fürösztéssel történő gyógyításra a boszorkányperek is utalnak. Egy 1677-es debreceni perben a vádlott ezt vallja: „Ha füvekben valakit fürösztöttem, azzal gonoszt nem cselekedtem.”) Fertőszentmiklóson is hasonló varázslattal gyógyították az apró csemetét. Az egyik gyermek betegen, kövéren született. Beteg lett. „Elromlott a vére”. Egy hétig figylték, hogy életben marad-e, majd az öregasszonyok a következő tanácsot adták: 9 kútról hozzon vizet, 9 küszöbről metszen darabka fát. A fadarabokat tegye vízbe és főzze meg, majd ebben fürössze meg a gyereket. Csipkebokor ágából kössön zöld koszorút, s piros szalaggal kösse össze a két végét. A gyereket, miután kivette a vízből, azon nedvesen bújtassa át háromszor ezen a zöld koszorún. A tanácsot az anya megfogadta. A kisgyerek másnap jobban lett, s rövidesen meggyógyult. A babonában tulajdonképpen ott lappang a terhesség 9-es hószáma, a szülés és az életkezdet tudatalatti képe.” [Erdélyi Zsuzsanna: Adatok a magyar népköltészet szlnszimbólikájához, Eth. 1961. 3. 420. 1) A már férfivá érett Valahai legényke vajon emlékszik-e életének első hetére, s e babonára? Ha igen, tán csak nevetve legyint, tán csak ennyit mond: mik voltak! Ha lehetne, legyintéséből egy szeletet kimerevítenék — miként a filmek végén szokták —, hogy állóképként felmutassam. Figyelmeztetésnek tűnne ez így, vélt nevetése érthe- tetlenséget tükrözne. Tekintetéből azt olvashatjuk: a múltba réved! Mit lát-láthat — ott?! Talán semmi mást, csak egy zöld ágat; a valahai villőzés zöld ágát, a „bújj, bújj, zöld ág, zöld levelecske” zöld ágát, karácsonyi kántálók „kibimbózott zöld ág”ját, a szentgyörgynapi zöld ágat, a rutafa kétfelé ágazó zöld ágát, az esküvői szagos rozmaring télen-nyáron zöld ágát... Lehet, hogy zöld erdőt lát, vagy zöld mezőt, vagy csak egy fűszálat. S e fűszál pedig — miként egy zöld ág vagy egy zöld levél mindsn dolgok kezdetét mondja. VII. „FEJÉRlREM” „Elvágtam az ujjam, de nem fáj, Fügefa levelet raktam rá. Fügefa levél gyógyíts meg ...” — mondja az egyik tápal népdalunk. S valóban ennek a török eredetű, és valósz.'nűleg törökök által elterjesztett mediterrán növénynek a levelét s: jforrasztónak használták több helyütt is: frissen szedett, megmosott levelét szokták a sebre tenni, ahogy a >lal is mondja. Egy másik népdalunkban a leány lábfájásra panaszkodik: A. „Fáj a kisangyalom lába. Haza üzen az anyjának, Szedjen füvet a lábára. Szedne, szedne, ha lehetne, gyógyítaná, ha lehetne .. (Gyűjtötte: Kerényi György, Sajólád, 1952) B. „Láda, láda, cifra láda, Fáj a Barta Boris lába. Haza üzen az anyjának, Szöggyön füvet a lábára.
