Irodalmi Szemle, 1981

1981/4 - ANKÉT - ANKÉT nemzetiségi irodalmunk időszerű kérdéseiről (Dénes György, Fónod Zoltán, Koncsol László, Mács József, Mészáros László, Varga Erzsébet)

még nehéz lenne véleményt alkotni róluk. Ez különben sem az én tisztem. A szépen felfejlődött Ura is az utánpótlást sínyli, erről árulkodik a Megközelítés című antológia is, amelyben nem érezni a szenvedélyt és a nagyratörést, az ujjongást és a varázslatot, hogy a koncepcióról ne is beszéljek. A lírában a derékhad érte el a legfigyelemreméltóbb eredményt, csak legyen ereje továbblépni. Legdinamikusabb és legszínesebb most az esszé, jelenleg benne látom a legnagyobb fantáziát. Hiány van viszont kis- prózában: elbeszélésekben, karcolatokban, tárcacikkekben stb. Érdekes, hogy a század- fordulón abból élt sok pesti író, hogy' naponként leadott egy elbeszélést, két hét alatt megírt egy kisregényt vagy egy színdarabot. Móricz regényírás és színdarabírás közben úgy pihent, hogy megírt egy elbeszélést. A Magyar irodalmi lexikonban százszámra találunk 20—30—40 műves írókat, akiket ma már a kutya sem emleget. Ez is árulkodik valamiről... Milyen célkitűzések szabhatják meg a jövő irányát? Jó volna, ha tudnám. Szerintem meg kell írnunk mindent, ami érdekes volt életünkben és amit úgy tudunk megírni, hogy az olvasót is lebilincselhessük vele. Akik átélték a háborút, a jogfosz- tottságot, a sok egyéni és társadalmi tragédiát, van miből meríteniük. Am ebből sem lehet a végtelenségig élősködni. Unalmassá válik, különösen azoknak, akik érzelmileg már nem kötődnek ahhoz a korhoz. írjuk hát azt, ami van, itthon és a. nagyvilágban. De írjunk. Naponként és önmagunkba vetett hittel. Talán kikerekedik belőle a holnap hazai magyar irodalma.

2. Fábry Zoltán egyedi jelensége volt a szlovákiai magyar irodalomnak, a vox huma- na írója, aki új műfajt teremtett: az antifasizmust. De hiszen mindezeket már annyiszor elmondtuk, cikkekben, könyvekben, tanulmányokban. Fábry életművének hagyományértékű vonásai, követésre, folytatásra ösztönző értékei? A Fábry-mű —• nagy mű, az egyetemes magyar irodalomhoz viszonyítva is. Meg kell becsülnünk és olvasnunk kell. Amit a magunk számára átmenthetünk belőle, elsősorban az etikai-eszmei magatartás és mondanivaló: háborúellenessége, antlfasizmusa, szókimondó bátorsága, az elnyomottakért való kiállása, internacionalizmusának nagysága és feddhetetlen magyarsága. A vádlott megszólal az üldözött diaszpóra-magyarság örök érvényű dokumentuma. Olyan megrázó élményt vált ki az emberből, mint Werfel világhírű regénye, A Musa Dagh negyven napja ... Emberirodalom, tényirodalom, valóságirodalom. Felejthetetlen Az éhség legendája, a burzsoádemokrácia kárpátaljai szégyene. A Korparancs első kiadását a fejem fölötti polcon őrzöm. Felkavaró, expresszív írások, még akkor is, ha „buzgalmában” majdnem minden hazai magyar írót árulónak nevez. (írástudók árulása). Nagy író volt, s különösen a proletkultos időszakában a tévedései is nagyok voltak. Olyan írókat is megvádolt, akik tulajdonképpen egy karámban voltak vele, csak más-más szituációban. De tévedései is nagyságát, erkölcsi szigorúságát igazolják. Ö tényleg úgy írt, ahogy élt, alapvető véleményét sohasem változtatta meg, szocialista hitét a személyi kultusz törvényellenességei sem ingatták meg. Emberekben, vezetőkben csalatkozhatott, marxista világnézetében nem. Az életében megjelent utolsó könyvében, a Stószi délelőttöfcben vallotta: „Harminc év előtt megjelent könyvemben — Fegyver s vitéz ellen — az első világháború tanulságait vonultattam fel a második világháború elrettentésére. Harminc év múlva — az atomháború küszöbén — sem mondhatok mást. Semmi sem változott. Állok felváltatlanul ugyanazon a vártán egyazon ellenség — a katona, a szoldateszka, a háború — ellen..Természetesen sok tételével lehetne vitatkozni, gyakran eltúlozta, elrajzolta az arányokat, vagy nagyon is elragadta a szenvedélye. Történetesen a kőt világháborúból eredően a német-porosz militarista szellemet tartja minden baj okának, s hogy a támadó militarizmus-fasizmus csak itt alakulhatott ki Európában. Ez tagadhatatlanul igaz, de nem törvényszerű. Ezt már sokan megcáfolták, s éppen attól a francia írótól olvastam, aki a Gestapo történetét írta meg, hogy a fasizmus bármelyik kapitalista országban, így Franciaországban is kialakulhatott volna... Fábry majdnem minden műve ösztönző értékű, sajnos, egyre többet foglalkoznak személyével, kultuszával, mint műveivel. Az az érzésem, hogy a kelletténél többet'beszélnek róla, de elenyészően kevés az olyan ember, aki rendszeresen olvassa műveit, aki megérti, megérzi, ki volt ő nekünk.

3. Az író-alkotó erkölcsi eszménye kölcsönhatásban áll esztétikájával. Én itt pontosabban az eszményre, vagy inkább az eszményi jóra, morálesztétikára gondolok. így, hogy