Irodalmi Szemle, 1981

1981/4

>Este előtt, 1938 (olaj)

Mutassanak nekem egy olyan embert, akinek semmiféle szülőföldje nincsen; az olyat, ha körvonalazható lény az egyáltalán, minden bizonnyal meglopta a sors valamiképpen! (...] Űpicában, a kertünk kerítése mögött nőttem, de ugyanakkor a Verne-regények összes világrészein; voltam büszke indián, hidegvérű angol, tengerész a viharban. Képzeletben hosszú ideig laktam azon a vidéken, ahol Hamsun oly súlyosan és szépen szeretett Viktóriája élt. Képzeletem, mielőtt még megpillantottam volna ezt a várost, sokáig Párizsban élt; elidőzött a régi Skócia partvidékén; úgy vélte, otthon van bárhol a világon, a könyvekben az édes édenek és a legveszejtőbb poklok kapuit vette be. Bizonyára, az ember csak egyszer születik, hogy azután ismét megszülessék önként, kerülő utakon és komoly ütközetekben meghódítván önmagát, amennyiben maradt még friss és kielégítetlen érzéke meg a növekedéshez szükséges lelke. De amennyiben a szülőföld otthon is egyúttal, nem máshová térnek meg az elveszett fiák, mint az apákhoz, haza, oda egészen, ahonnan elindultak, s én, nem ^habozom beismerni, mértéktelenül szeretem szülőföldemet s a szülőföldi barangolást is, szüntelenül a vonzásában élek, szüntelenül eloldozom magam tőle, a szüntelen visszatérésben.

Josef Čapek