Irodalmi Szemle, 1981
1981/3 - FIGYELŐ - Zolczer János: Szathmári Sándor: Kazohinia
pen feltételezhetjük: a világnak ezen a részén is annyira felhalmazódtaik az egyenetlenségek, a társadalmi súrlódások, hogy a fojtogató légkör, s a belőle való menekülés lehetetlensége magával hozta a „fölösleges ember” típusát. A főhős valójában nem lehet a fiatal nemzedék megtestesítője. Larsen ugyanis az élet perifériájára dobódott keserű, önmagával is meghasonlott ember. Bordély- ház-tulajdonos volt, s cégvezetője lesz a fiktív hajógyárnak, amely már régóta bezárta kapuit, de mégis összetalálkozik itt magához hasonló egzisztencia-roncsokkal: a soha meg nem épülő hajók tervrajzaival foglalatoskodó főmérnökkel, s a sohasem létező tartozásokat és be nem hajtott követeléseket pontosan vezető főkönyvelővel. Larsen szenvtelen, csupán csak vegetál, s elfogadja illúziók nélkül azokat a játékszabályokat, amelyeket kiosztottak rá. Nem örül semminek, nem is dühöng, sőt felháborodni sem képes. Szerelmét is egy elmeháborodott nő és egy gusztustalan állapotos asszony között osztja meg. Hogy mikor játszódik a regény cselekménye? Senki sem tudja megmondani. Látszatvilágban élünk, új, boldogabb jövőt hazudók között. Az abszurd valóságot csak akkor vetik el, amikor kétes elemek, tekergők meg szélhámosok vetődnek a roncs- telepre, s aprópénzért megvásárolnak néhány rozsdásodó, valaha szebb életre ázánt vasdarabot. A szerző ugyan megpróbál regényében általános filozófiai kérdésekre is választ adni, de a maga módján teljes kiábrándultsággal felel rá. A hajógyárban nincsenek fontos részek és kevésbé fontosak, mert éppen az epizódok kidomborításával, vagy a tárgyak előtérbe helyezésével hangsúlyozza Onetti, hogy az életben, s a társadalomban minden mozzanat esetleges. Vagyis ami így történt, az éppen ellenkezőleg is megeshetett volna. Mintha a „minden mindegy”, akár a földgolyó, szinte eleve elrendelt pályán haladna bizonyos kitérőkkel, s tetteink beavatkozása teljesen fölösleges lenne. Cselekedeteinkben tehát ne keressünk semminemű értelmet! A regényben a gyors cselekménynek nincs domináns szerepe. Az utolsó oldalnál is lényegében ott tart, ahol a kezdetkor. Csak itt-ott lódul meg a cselekmény, de ez is inkább romantikus szélsőségbe torkollik ... S ha a szerző — nagyritkán — közbeszól, mindössze azért teszi, hogy ne keressünk a regényben logikát, s ne várjunk tőle drámaiságot. A hajógyár szikár stílusa, abszurd eszközei azt a benyomást keltik bennünk, hogy a regény cselekménye mint történelmi típushelyzet, bárhol, bármikor megismétlődhet. Alighanem erre a legérettebbek a dél-amerikai országok. Uruguay történelmére és fejlődésére is érvényes e kísér- tet-hajógyár válsógképe. A polgári demokráciát rettenetes gazdasági és politikai válság követte, s ebben az anarchisztikus légkörben történt meg a baloldali, progresszív erők bebörtönzése, a szellemi elit emigrációba kényszerítése, valamint a gazdasági és politikai kritika elhallgattatása. Juan Carlos Onetti hajógyára tehát abszurditásában is valóság. A válsághangulat ott uralkodik szinte valamennyi dél-amerikai ország politikai és gazdasági életében. Varga József Szathmári Sándor: Kazohinia Három ország Duna-vize ringatta a hajót, miközben a tatfedélzet kényelmes karos- székében elnyújtózva gondos aprólékossággal végigolvastam Szathmári Gulliverjének kalandos, izgalmas történeteit. Ezt csak azért tartom fontosnak megjegyezni, mert néhány hónappal később, Idehaza, a kilencedik emeleten újraolvasva a regényt sok szempontból másként hatott rám a történet, mint akkor ott, csavargásaim során a Dunán. Máskor is tapasztaltam már hasonlót és most már biztos vagyok benne: nem mindegy, hol, milyen környezetben, milyen lelkiállapotban olvassa az ember ugyanazt a szöveget. Megesik, hogy ezer kilométerre innen az itthon még giccsnek, romantikusnak, blődnek, üresnek tűnő szöveg ott egyszerre megtelik tartalommal, töltettel, élettel, mondanivalóval, hatással, szépséggel. Próbálja ki egyszer a tisztelt olvasó, megéri az élményt, az összehasonlítás izgalmát.
