Irodalmi Szemle, 1981
1981/3 - FIGYELŐ - Egri Viktor: Olvasónapló
„Gorkij sok ezer embert fedezett fel és nevelt, akiktől — és rajtuk keresztül az egész emberiségtől — megkövetelte, hogy szüntelenül és minden áron gyarapítsák azt, ami hasznos és gyönyörű a földön. Sose gyengülő, határtalan szenvedély fűtötte az emberi alkotás iránt. Szenvedett, ha meddőnek bizonyult az, akitől sokat várt. De valahányszor a szikra nyomán láng csapott fel, boldogan, kezét dörzsölve, kacsintott a világra, az égre, a földre.” Bábel Gorkij tanácsára az emberek közé ment. Hét évig hordta az egyenruhát, 1917- től 1924-ig, katona volt a román fronton, aztán szolgált a Cáekában, harcolt az Északi Hadseregben, az Első Lovashadseregben, majd riporter lett Pétervárott és Toflisz- ben. „Csupán 1923-ban tanultam meg, hogyan fejezzem ki röviden és világosan gondolataimat” — írta. 1937-ig tudjuk pontosan követni az életét, aztán négy sötét esztendő következett, s ezeknek az éveknek már nincsen irodalmi nyoma. Négy esztendei szibériai száműzetés után halt meg éhen vagy fagyott meg valahol Szibériában, ám erről nem szól a krónika. Évekig orosz földön tabu volt a neve, csak Sztálin halála után kezdték kiadni műveit, játszani színművét. Bár a kolozsvári Korunk Mafyar Helikon antológiája Galambdúcom története című elbeszélését már 1929-ben megjelentette, a magyar olvasók tömegéhez csak évtizedekkel később kerültek írásai a Szovjetunióban emigránsként élt, Iszaak Bábelt barátjának mondható fordítója, Wessely László jóvoltából. Az Európa Könyvkiadó a közben elhunyt Wessely László emlékének szenteli a kötetet, amely meggyőzi az olvasót, hogy a száműzetésben elhalálozott Bábel kiváló elbeszélő volt. Hírnévben kisebb, de tehetségben egyik nagy példaképéhez, a negyvenkét éves korában, alkotóereje teljében elborult elmével elhunyt Maupassant-nal, a múlt századi francia elbeszélők legna- gyobbjával szinte egyenrangú. Wessely László bravúros fordítása a Magyar Helikon kiadásában jelent meg 1980- ban. PREMIER PLANBAN Szergej Eizenstein önéletrajzi feljegyzései Századunk első felének legnagyobb orosz filmrendezője vitathatatlanul Szergej Eizenstein volt, csak utána említhetjük Pudovkin és Dovcsenko nevét. A Paty omkin, az Alekszandr Nyevszkij (A jégmezők lovagja) és a Rettegett Iván alkotója leghíresebb orosz kortársait nem csupán zseniális filmjeivel, hanem hatalmas tudásával, átfogó műveltségével is túlszárnyalta. A kultúrának alig van olyan területe, amelyet nem vett volna birtokába. Ismerte korának legnevesebb rendezőit, Sternberget, Griffithet, Gordon Craiget, ugyanúgy a hajdani híres filmsztárokat, Chaplint, Greta Garbót, Marlene Dietrichet. Barátjának mondhatta többek között Stefan Zweiget, Cocteaut, Shaw-t, Dreisert. Több mint négyszázoldalas önéletrajzi feljegyzései az Európa Könyvkiadó gondozásában most magyarul is megjelentek, s így alkalmunk van ezt a zseniális művészt teljes emberközelségből — Premier plan- ban —, ahogy önéletrajzi feljegyzéseit nevezi — megismerni. „A világhírű szovjet filmrendező memoárja nem hagyományos önéletírás, nem is napló, inkább sajátos eizensteini montázstechnikával készült irodalmi forgató- könyv, melynek központi alakja maga a rendező-író. Az ő életének „filmje” pereg le előttünk. Egy enciklopédikus tudású, nagyszerű művész életútját és pályáját kísérheti végig az olvasó a magával ragadó izgalmas vallomásból, s közben maga is részesévé válik a képekben és asszociációkban gondolkodó filmrendező szellemi kalandozásainak.” A kötet füljegyzetében olvashatjuk ezit a jellemzést, és találó az a felvilágosítás is, hogy a vallomások lenyűgöző érdekességgel adnak betekintést a szerző gondolat- és érzésvilágába. A Rigában született Eizenstein már húsz esztendős korában nevezetesség volt. Bizonyára alig akad idősebb mozilátogató, aki ne emlékezne a Patyomkin cirkáló matrózainak lázadási jeleneteire — a feleletre a büdös és férges húsért. De még izgalmasabb a fegyveresek rohanása az odesz- szai kikötő híres lépcsőjén.
