Irodalmi Szemle, 1981
1981/3 - Török Elemér: Véghetetlen, Téli mezőn, Aranyvonóját néma tücsöknek, Kenyeret sütött anyám (versek)
TÖRÖK ELEMÉR Véghetetlen Mozdulatlan havas táj kiterített lepedő ránctalanul egyenes síkba futó dűlőutak körbe szabályos rendben a fák a bokrok közel az ég komor homlok szinte a földig görnyed embert nyomnak így a gondok különben csendes minden akár a képek egy némafilmben csak ez a véghetetlen fehérség makacsabb a csendnél Téli mezőn Járom a mezőt meg-megállva bajszomra fagy a meleg pára a zúzmara nagy fürtökben ül a bokrokon rezdületlenül hóban gubbasztó fogolysereg fagyos fűmagvakat csipeget rügyről álmodnak csöndben a fák félelmetes ez a némaság játszik a fény a tiszta havon fújd el szél minden haragom körül ez a dermedt néma tér vatta-fehérbe bűvöl a tél Aranyvonóját néma tücsöknek Ragyogó napban fehér akácfa mintha a réten menyasszony állna ülök a csendes Latorca-parton időm mélyéből hallom a hangom A mindenség kék bársonya rajtam komorló arcom fénybe takartam ölelek fénylő tavaszt magamhoz szívembe csillag- csendű nyarat hoz aranyló gyöngyök hullnak a tájra fülemben messzi harang zúgása jegenye hegyén glória ragyog ki szúrta oda a fénylő napot aranyvonóját néma tücsöknek ki vitte el hogy körül ily csönd lett
