Irodalmi Szemle, 1981
1981/3 - Gál Sándor: Ady debreceni szobránál, hogy ne fájjon, játék (versek)
én nem tudom mi lenne ha az a bot eltörne ha az a bot eltörne a mindenség ledőlne könyörüljetek a délutánon a kimondhatatlan magányon könyörüljetek ne fájjon de szemetek szememmé váljon nem nézni de szűkölve látni hogy nem lehet se lépni se állni csak hajolni görnyedve földig amíg a házat is reánk döntik és tágul majd e barbár síkság mint erdő ha fáit irtják hová is léphetnének túl magukon örök pecséttel homlokukon mely erdő rejt el mely pagony mivé lesz csöppnyi magzatom kit indítottam jobb idők elé tengerre száll-e lesz-é tengeré virágé örömé minek szántam napkeltét váró virrasztásban s hová lesz aki még csak szándék szerelem virág hímes játék hova lesz ha lesz s milyen mint nemzője mindenhol idegen homlokom a nap látóké szemem itthon vagyok megbámult névtelen itthon e véges benti tájon e csontokból épülő lapályon — hogy ne fájjon hogy ne fájjon könyörüljetek a délutánon kihűl ez a délután is estébe fagy egy napsugár tétovázik leessen-e van itt még ének titkolt fülemülés olykor fel is száll hipp-hopp az arcodig játék hogy ne fájjon
