Irodalmi Szemle, 1981

1981/2 - KRITIKA - Alabán Ferenc: Dokumentum — irodalom — elkötelezettség

A Kommunisták rövidebb, egyben kidolgozatlanabb darabjaiban az olyasfajta szűkítéssel is találkozhatunk, amely a hőst osak a politikai forradalmárban, a direkt osztályharcos akciókban részt vevő kommunistában tudja meglátni. A probléma esztétikai szempontból leegyszerűsödik, mivel például a jellemekben lezajlódó drámai harcok nem kerülnek felszínre, csupán a cselekmény kedve miatt dokumentálódik a történet. Pedig a forradalmi, egyben drámai hősben nincs eleve megoldott sorsú és jellemű karakter. Ez a hőstípus nem romantikus, de nem is csupán egy „csavar“ a nagy egészben, hanem mert aktív kapcsolatok fűzik a társadalomhoz, sokoldalúan determinált egyéniség, aki alá van vetve egyetemes és különös társadalmi törvényszerűségeknek. A sokszor szimbolikus vagy éppen epikusán is fejlesztett hős, vagy esemény esetleges kudarca sohasem kelti a végleges lezártság, befejezettség hatását; a végeredményben a történelemhű megoldásban előrevetül a folytatásnak a megelőző küzdelmekből, s a kifejlet mikéntjéből adódó iránya.

(4)

A történetek minél nagyobb szeletet mutatnak be a társadalomból (helyszín, események), annál inkább be kell érniük a külső ábrázolással és a belső élet puszta jelzésével. Egyedül a forma kitágítása (nevelési vagy fejlődési regény formája) tenné lehetővé Petrőcinek, hogy főhősei és mellékalakjai belső megvilágításával is mélyebben foglalkozzék. Az író a főhőssel azonosítja magát nemcsak formailag, hanem eszmeileg, ideológiailag is. Minden történet művészi alkatát befolyásolja a főhős filozófiai, szociális és politikai fejlettsége, állásfoglalása.

Petrőci a dokumentum-írókra jellemzően vágások és kihagyások segítségével különféleképpen hangsúlyozza a tényeket. Az események egy részének az olvasó nem lehet tanúja, esetleg tartalomszerűen ismerheti meg azt. Amikor a főhős elmondja a történteket, azok bizonyos mértékig már emlékké szűrődtek, és sok esetben az emlék érzelmi velejárói nagy fontosságot nyernek, persze sose nagyobbat maguknál az eseményeknél. A szerkezet nem lazul fel, s csak részben alkalmazkodik a főhős emlékeihez. Az idővel való bánásmód szabad: sokszor évek lényege tömörül egy-egy mondatba, máshol fontosabb eseményeik leírása rövidebb időintervallumban több teret kap.

A Lánc és világ Horváth Bélája a röpiratként kinyomtatott Várnai Zseni. Katona- fiamnak című verse terjesztéséért kerül bíróság elé. A fogságban várakozóval a képzelet játszik: idő és távolság megszűnik távol lenni, s a cellába emlékek tódulnak. Az idősík változik, az elbeszélő egyes szám első személye marad, a rövid részek pillanatfelvételekként, mozaikkockákként hatnak. Az egész mű sok részből áll össze, melyek a történet keretében kapcsolódnak egymáshoz. A cselekmény (emlékezés, áttételes emlékezés) az egyes epizódok tartalmában halad előre. Az író nem bocsátkozik hosszú leírásokba, inkább csak tudósít, beszámol. E történet emlékezésének kerete sajátos formát ölt. Az emlékképek áttételes kerete a mű közepéig tart, majd a történet a közvetlen emlékezés szálán fut tovább. Természetszerűen az idősík is változik az emlékezés áttételességétől függően.

A Lánc és világ eseménysora és annak színhelyei az idősíkokra kivetítve aránylag bonyolult képletet adnak. Nem érdektelen, ha legalább e történet szerkezeti egységeit láthatóvá tesszük, mivel a séma más Petrőci-történeteknél is hasonló módon konkretizálódik.