Irodalmi Szemle, 1981
1981/2 - MŰHELY - Cuth János: Lecke (kisregény)
megragadta a szoknyáját. „Mondtam, hogy zárd be az ajtót, és dobd el a kulcsot“ — hangzott bentről. „Kérdezzétek meg Maxit, van-e három perce a Bajnok Gyurira“ — kiáltottam be. Elhallgatott a zene, üres üvegek rakosgatása hallatszott. Az ajtónyíláson át bíborszínű dohányfüst gomolygott kifelé. Maxi jelent meg az ajtóban pokrócba burkolózva, megfésülködve. „A gondviselés küldött, Bajnok! Egy ember, aki még képes lesz vezetni. Viheted az én kocsimat is, s ha időben visszatérsz, a javából még kiveheted a részed. A Julcsa mamát kéne lehoznod, sütne nekünk gombás palacsintát. Ezt sorsoltuk ki az előbb“ — mondta — egyik lábáról a másikra állva, meztelen talpát lábszárához dörzsölgetve. „Kérés fejében kérés — mondtam —, bár ha az enyémet teljesíted, akkor nekem legalább egy üzemi konyhát kell idehoznom Julcsa mama helyett. De neked az Ilyesmi csak hétköznapi képességpróba. Szerezz a nevemre egy kilencedik osztályos bizonyítványt, olyat, amelyen egy tantárgyból sem buktam meg.“ „Az ráér, Bajnok. Sorrendben most Julcsa mama következik, aztán a palacsintája, s ami még hátravan, mondom, az neked is megéri.“ (Dehogyis számoltam én akkor azzal, hogy egy részeg banda szeszélyének vetem alá magam, inkább örültem a kérésnek. annak, hogy képes vagyok segíteni valakin, amivel elsősorban magamon segítettem.) Julcsa mama volt a környék mindenese. Egy bögre törkölypálinkáért kemencét tapasztott, halottat borotvált, vályogot vetett. Nyolcvannyolc éve sokszorosan kiérdemelt háborítatlanságot és tiszteletet kölcsönző volna neki, de — s ez jellemző volt rá — mikor azzal kezdtem, hogy a Maxiéknál hőzöngő társaság már felélte a spájz és a hűtőszekrény tartalmát, Julcsa mama máris mozdult, félig behajtotta a mézes- kalács-házikója ajtaját (sohasem zárta be), és feketerigó járásával elindult Maxiék- hoz. Hiába noszogattam, nem szállt be az autómba. „Csak hajts — mondta —, odaérek időben.“ Gyökérszaga volt az éjszakai levegőnek, a csillagok alább ereszkedtek, egészen a kémények és diófák közé. Valahol ott ragyogott az én csillagom is. Tiszta éjszaka volt. Visszaérkezve, bátrabban nyitottam be Maxiékhoz, egyenesen a bordó fénybe. Zálogosdit játszottak. Szelemtelen játék volt: egymás gondolatát kellett kitalálniuk, ami arra volt jó, hogy a két, pezsgőből merített jó hangulatnak örvendő leány mielőbb levetkőzzék. Máig sem tudom pontosan, kik voltak ott együtt. Maxin kívül még két szakállas, farmernadrágos fiúra emlékszem, akik lármásan örvendeztek az egyre halmozódó zálogtárgyaknak. Egyikük elragadtatással kiabálta a fülembe, hogy amíg nem voltam ott, Maxi összemarkolta az abrosz négy csücskét, s a rajta lévő összes hóbelevancot kirázta az ablakon. „Volt ám csörömpölés — mondta —, olyan, hogy fel kellett erősítenem a magnót, hadd folytassa a „Santana“, ugyanabban a hangszínben.“ A magnó hangjait fényjelekké alakította át a fényorgona. Egyéb fény híján mozzanatíban láttam csak, amint az egyik szakállas fickó húz egyet a pezsgősüvegből, a maradékot pedig a fejére önti, ezzel fejezve ki tetszését a zálogtárgyak tetejére hulló melltartó láttán. Aztán rajtam volt a sor, ki kellett találnom, mire gondol a másik, a néger hajú leány. Összefüggések keresgélése nélkül rávágtam, hogy szánkázáson jár az esze: kutyaszánon szeretne száguldani, Jack London-i veszélyek között. A leány rábólintott, és én minden átmenet nélkül szerelmes lettem belé. Az asztalon tornyosuló zálogtárgyak tetejére egy használt menstruációs vatta repült, mire Maxi teljes erejével a földhöz vágott egy pezsgősüveget, amely úgy robbant szét, hogy a szertefröccsenő folyadék valósággal lángolni látszott. Julcsa mama éppen a legjobbkor illeget be, máris kötözhette a néger hajú leány lábát, aki belelépett a törött pezsgősüveg aljába. Kajtam a harmadik pohár pezsgő kifogott. Részegségnek aligha mondható rosz- szullét jött rám, s elterültem, mint egy lepényhal. Csak utólag tudtam meg, hogy Julcsa mama egy gumikerekű kézikocsira lökött, s azon tolt el magához. (így találkoztunk, nemde, doki? Es hát vádolhatom én magát felületességgel? Hiszen alaposan kifaggatott: gyakran volt-e magas lázam, milyen gyermekbetegségeken estem át, volt-e nagyobb balesetem, előfordult-e a családban valami súlyosabb betegség, amire csak az apám bányaszerencsétlenségét említhettem volna, s legfeljebb azokat a kö
