Irodalmi Szemle, 1981
1981/10 - KRITIKA - Lacza Tihamér: Irodalom és szolgálat
magyar irodalomban is. E tanulmányok olvasása közben derül csak ki igazán, milyen jól ismeri Koncsol László nemcsak a művek természetét, hanem azt a valóságot is, amellyel szembesítenie kell ezeknek az alkotásoknak a világát. 5. Az Imént említett két esszé már a szintézis jegyében fogant, s modellül szolgálhat azoknak a további pályaképeknek a megrajzolásához, amelyek alapján egyszer majd összeállítható lesz a harmadvirágzás prózájának teljes képe. A felszabadulás utáni csehszlovákiai magyar költészet fejlődéstörténetének a megírása viszont ugyancsak időszerűvé vált a Jelenlét című antológia megjelentetésével, s aligha véletlen, hogy az antológia szerkesztésével eredetileg megbízott Koncsol László ezt az alkalmat nem kívánta elszalasztani. Az most nem tartozik a témához, hogy végül is nem Koncsol állította össze a kötet anyagát, de az elvállalt feladatot nem hagyta bevégezetlen: megírta a harmadvirágzás fejlődéstörténetének első csehszlovákiai magyar szintetikus összefoglalását A harmadvirágzás korszakai — ívek és pályák címmel, s mellé azon melegében egy másikat is, amelynek egy kissé barokkosán sejtelmes címet adott: Űj törekvések a csehszlovákiai magyar lírában, avagy a röppálya föl- és leszálló ága. Az első nagyívű „hosszmetszet” irodalomtörténetnek álcázott esszé, amelyben sajátos módon keveredik az egyes költői életművek elemzése az egész irodalom fejlődésének elemzését nyújtó passzusokkal. Koncsol hatalmas és lenyűgöző tényanyag ismeretében, látszatra elegáns mozdulattal szeli ketté hosszában a vizsgálatra kiszemelt anyagot, mint az anatómus professzor a tanítványainak, úgy mutatja be az egyes metszetdarabokat. Az írásból felsejlő költői portrék hiteleseknek látszanak, s maga az irodalmifejlődési folyamat is jól kitapintható, ennek ellenére mégis valamilyen hiányérzetünk támad: mintha Koncsol adósunk maradt volna az irodalom és a valóság kölcsönös egy- másrahatásának, illetve a költői világkép és a lét kapcsolatának — bonyolultabb összefüggésekre is rávilágító — ábrázolásával. Kissé nyugtalanító, ahogy tudomásul veszi a tényeket: nevezetesen, hogy ez vagy az a költő ilyen meg olyan problémákkal viaskodik, hogy magányos és szinte csontig lemeztelenített hősöket teremt, akiket kopár, pusztulásra ítélt tájakon vezet keresztül stb. Vajon mi váltja ki ezeket a lehangoló látomásokat? Csupán lélektani okai volnának, vagy talán mélyebb összefüggésekről van szó, amelyekről az esszéírónak nincsenek megbízható ismeretei? Ezek azok a kérdések, amelyekre Koncsolnak, s vele együtt mindannyiunknak választ kell keres^ nünk. A másik „hosszmetszet” érzésem szerint túlságosan vázlatszerű maradt, s zavarunkat csak növeli bizonyos fogalmak, mindenekelőtt pedig a röppálya fel- és leszálló ága jelentésének tisztázatlansága. Ugyanakkor vitathatatlan érdeme e dolgozatnak az a sok mikroelemzés, amelyet egy-egy költői törekvésről, világkép-alakulásról nyújt. 6. Koncsol László ma kétségtelenül a legtájékozottabb és a legavatottabb tollú csehszlovákiai magyar esztéta. Hatalmas tudás- és műveltséganyag birtokosa, aki egyaránt otthonosan mozog az irodalom, a zene, a művelődéstörténet és a természettudományok birodalmában. Az ilyen Németh László-i alkat (de említhettem volna Péterfy Jenő vagy Szerb Antal nevét is) szinte arra termett, hogy az előtanulmányok után komoly szintézisekhez fogjon. Fel kell tenni azonban a kérdést: vajon a csehszlovákiai magyar irodalom nyújt-e számára megfelelő lehetőséget és teret képességeinek és tehetségének kibontakoztatásához? Nem kényszeríti-e őt olyan feladatok elvégzésére, amelyeket másoknak kellene megtenniük, s nem vonja-e el energiáit olyan feladatoktól, amelyek viszont csak reá várnak?
