Irodalmi Szemle, 1980
1980/3 - FIGYELŐ - Lacza Tihamér: Sámánok lázadása
imoa^sTEiL© Sámánok lázadása (Semlyén István: Modern mítoszok) Ha valaki azt kérdezné tőlem, miről és kikről is szól vajon Semlyén István könyve, egy mondatta] aligha tudnék válaszolni neki. Nem azért, mintha nem lenne számomra eléggé világos és érthető az, amiről a szerző beszél (helyenként épp az a zavaró, hogy a „közérthetőség érdekében” túlságosan is leegyszerűsítve fogalmaz), sokkal inkább azért, mert a téma és maga a jelenség, amiről itt szó esik, jóval bonyolultabb és sokrétűbb annál, sem hogy megengedhetné az effajta szimplifi- kációt. A recenzens dolgát csak nehezíti, hogy kénytelen olyan fogalmakba kapaszkodni, amelyek valós tartalmuknál sokkal mélyebb összefüggéseket sejtetnek. Például ilyenekbe: a modern világ tagadása, beat-nemzedék, paleoasztronautika, tudattágító utazás, hippik és yippik, új vallás, nagy alternatíva, végső valóság, nonkon- formista lázadás, új baloldal, civilizációs lelki bántalmak gyógykezelése, pop filozófia, neookkultizmusi az öröm forradalma és végezetül a legdivatosabb, s egyben a legkevésbé tisztázott fogalom: az ellenkultúra. Vajon mit takarnak ezek a kifejezések? S milyen társadalmi ellentmondások, válságjelenségek dobták őket a köztudatba? Ezekre a korántsem könnyű kérdésekre keresi a választ a szerző, s nemcsak az ő hibája, hogy dicséretre méltó fáradozását nem koronázza teljes siker. Mert többnyire valóban zavaros dolgok ezek, a polgári kultúrán vagy a materializmuson nevelkedett elme nehezen — vagy éppen sehogyan sem — tudja befogadni őket. Azt még csak gyanítja, mi ellen irányul mindez; e „modern társadalomfilozófia” jellegzetes képviselői, Allen Ginsberg, Herbert Marcuse, Theodore Roszak, Charles A. Reich például — akiktől Semlyén István terjedelmes passzusokat is idéz — helyenként meglehetősen pontosan körvonalazzák bírálatuk tárgyát: a fogyasztói társadalom perspektívátlanságát, a „túltechni- zált civilizáció” megannyi negatív jelenségét, a dezantropocentrizálódott tudományt stb. Ez az élveboncolás sokszor valóban látványos leleplezéseket és megdöbbentő látleleteket produkál, de alaposabban belemélyedve ezekbe a „helyzet- jelentésekbe”, az ember előbb-utóbb kénytelen bevallani hogy valahol hiba van a kréta körül. A totális tagadásra épülő eszmerendszer ugyanis (ha egyáltalán annak nevezhető) akarva-akaratlan az irracionalitásból kénytelen táplálkozni, mert szükségszerűen el kell vetnie minden olyan értéket is, amit az emberi ráció hozott létre. Ezzel magyarázható az „ellenkultúra” pápájának, Theodore Roszaknak mélységes tudományellenessége vagy a Timothy Leary-féle szélhámosok — amerikai fiatalok százezreinek teljes erkölcsi és fizikai pusztulását eredményező — misztikus handabandázása is. Semlyén István számtalan további példát is említ, arra a kérdésre azonban, hogy mivel magyarázható ennek az „új vallásnak” a rendkívüli mértékű hatása és népszerűsége — nem tud kielégítő választ adni. Mentségére szóljon, hogy nem is könnyű válaszolni rá. Maga a megmételyezett társadalom is csak tehetetlenül figyeli a riasztó eseményeket, többnyire megelégszik a látszat- ellenintézkedésekkel. Talán azzal kellene kezdeni, hogy komolyan vegyék az „ellenkultúra” ideológusainak reális veszélyek
