Irodalmi Szemle, 1980
1980/10 - Tóth László: Feljegyzések egy én-ontológiához (versek)
de nem nem megy Így sem megy a versíráshoz rend kell rendet rendet rendet kellene tenni „megnőtt árnyak vonulnak őrjöngő kerteken át ó mennyi mennyi mennyi zárt világ“ de nem nem Így sem jó Tadeusz Šliwiak Lángoló galambdúcából kilép egy kisfiú az asztalilámpa hosszú sárga szakállába kapaszkodva hintázni kezd hintázni az arcom előtt Powiedzialem szescioletniemu / narysuj dom — narysowal mrówkowiec / Powiedzalem narysuj ptaka — narysowal samolot / Powiedzalem narysuj niedziele — narysowal ogromny stadion wypelniony po brzegi A gdzie ty jesteš — spytalem — tu — odpowiedzial stawiajac jeszcze jedna kropke oly ismerős nekem nem tudom honnan de oly ismerős az a kisfiú noha amikor én voltam hatéves aligha láthattam még felhőkarcolót aligha láthattam még repülőgépet aligha láthattam még hatalmas stadiont csupán a picike pontról tudtam s arról hogy az én vagyok nem sokkal előtte temettük apámat így a halállal jóval előbb megismerkedtem mint a felhőkarcolókkal repülőgépekkel hatalmas stadionokkal továbbá a tévékészülékekkel telefonokkal politikai gazdaságtannal relativitáselmélettel s hogy mást ne mondjak a szerelemmel Minden vallás eszme mítosz csütörtököt mond a halál küszöbén az X. óra a halál órája a még van és a már nincs órája utcák nyílnak bennem utak indulnak pici piaci pacik trappolnak villamosok vonítanak a holdra a koponyatető véres ege alatt sokan élnek sokan élnek bennem ki temetetlen vagyok még itt távozz takarodj Eriktóth ki önmagadat támasztod fel újra meg újra kiáltanak rám mindenfelől csúszó s mászó uracsok mindenféle daliák s böfögő szüzek a Népszínház utcát messze elkerülöm a 37-es apámat hozza vissza mindig NÉPSZÍNHÁZ U. — ŰJ KÖZTEM. a 37-esen apám ingázik köztem és köztem nagy honfoglaló ő elhonfoglal szüntelen nagy építész ő beépíti belső tereimet
