Irodalmi Szemle, 1980
1980/9 - FIGYELŐ - Egri Viktor: F. M. Dosztojevszkij: Feljegyzések a holtak házából
pe, aki a halállal küzd). A Beszélgetés egy hiroshimai sérülttel nemcsak az orvosi hivatás képe, hanem az emberiség érdekében politizáló költőé is, aki művészi eszközökkel emel szót a tömegpusztító fegyverek használata ellen. Végezetül egyet kell értenünk a kötet egyik lektorával, Alföldy Jenővel, aki ezt írja a fülszövegben: .. olyan költő Urr Ida, aki nélkül szegényebb lenne a mai magyar líra színképe” és, hogy a „...mindvégig humánus szellemű kötet első ciklusa — az 1940 és 1944 közötti verseket tartalmazó Tiltakozás — a magyar antifasziszta mozgalom történetéhez tartozik.” (A szerző kiadása, Budapest, 1980] Csanda Sándor F. M. Dosztojevszkij: Feljegyzések a holtak házából Mottó: „Wilde, akiben a lord túlélte az embert, szenved a fegyencek között a félelemtől, hogy maguk közé tartozónak tekintik őt, de Dosztojevszkij csak addig szenved, amíg a tolvajok és a gyilkosok megtagadják tőle a testvériséget.. Stefan Zweig Ifjúkoromban, túljutva a mesék világán, Verne Gyula vérbő képzetvilága, Mark Twain humora és Jókai Mór romantikája kapott meg. A húszas években a múlt századi orosz széppróza, L. Ny. Tolsztoj realizmusa és F. M. Dosztojevszkij lelkiismerete hatott emberformálóan rám; mindketten döntően befolyásolták első íráspróbálkozásaimat. Akkoriban, közel hat évtizeddel ezelőtt Tolsztoj Feltámadása, Háború és béké]e, Dosztojevszkij vallomása a bűnről és szenvedésről, A Karamazov testvérek, a Bűn és bűnhődés, majd a Feljegyzések a holtak házából reveláció volt számomra. (Az utóbbiak német kiadása került kezembe.) 1849. december 22-én a Petsevszkij- mozgalom huszonegy tagjának a fejére kámzsát húznak, s az oszlopokra kötött halálra ítéltek közöitt ott van Dosztojevszkij is. Az utolsó pillanatokban lovas vágtat a térre a cár kegyelmi levelével. Kegyetlen ez a kegyelem. Dosztojevszkij Omszkban négy évi börtönt szenved el, majd további négy esztendőt egy szibériai katorgában. Halottasháznak nevezi szörnyű poklát; bűzös börtöncellékban, részeges börtönőrök, besúgók, gyilkosok és rablók, nyomorult megalázottak között tölti el férfikara legszebb éveit. Nemrég az Európa Könyvkiadó Weszely László kitűnő fordításában Ismét megjele- lentette a cári katorgában — rabtelepen — sínylődő orosz szellemóriás naplóját. Ezúttal mást és többet látok ebben a világirodalmi remekműben, mint vádiratot a cári igazságszolgáltatásban alkalmazott kegyetlen módszerek ellen. Ez a több egyfelől az emberiség hangja, másfelől az egyén életlehetősége a legkegyetlenebb társadalmi körülmények légkörében. A mottóban idézett Stefan Zweig a lényeget érinti, amikor azt írja: Dosztojevszkij szenvedéseinek csúcsa, hogy egy pillanatra nem maradhat egyedül; a readinginál sokkal vadabb ázsiai börtönben kínlódik, örökké súlyos bilincsbe verve, egyetlen vigasza a Biblia— fegyenctársai még azt is ellopják tőle; nincs módja rá, hogy frissiben leírhassa az átélteket, az írással enyhítse gyötrelmeit. 1854-ben, kiszabadulva a katorgából, ezeket írja bátyjának: „Általában elmondhatom: nem vesztettem el ezt az időt... A fegyházban, a rablók között, négy év alatt végül különbséget tudtam tenni az emberek között. Nem tudom, elhiszed-e, vannak itt mély, erős, szépséges jellemek; milyen örömmel leltem meg a durva kéreg alatt az aranyat. Vannak, akiket nem lehet nem tisztelni, mások kifejezetten szépek.” Szibériából hazakerülve feljegyzi, hogy áttekinti és új alapokra fekteti életét: „Lelki egyedüllétemben lepergettem eddigi életemet — írta később a Feljegyzések a holtak házából című könyvében —, elvonult előttem minden egyes apróság, elgondolkoztam a múltamon, könyörtelenül és szigorúan ítélkeztem magam felett, és voltak pillanatok, amikor áldottam a sorsot, hogy osztályrtiszem lett ez a magány,
