Irodalmi Szemle, 1980
1980/9 - Moyzes Ilona: Űr, Cellafalak, Szürke színek szárnyán (versek)
Vágyunk a féktelen, megkövül, jön a páncélos, nedves unalom, rémület fűrészel. Fellegek tevehátán úszik az álmunk, kínlódunk tehetetlen, aztán indulunk megint szentségtörőn bomlasztó, vagy tiszta lángokat keresve egy új Golgotha s az új cellafalak felé. Szürke színek szárnyán Csupa szürke ... mégis ... mennyi árnyalat! A kő, az ég, a fák, a távol, ahol a felhő összeér a földdel, ékkövekkel rakott mozaik. Vakít, messzi mesék varázsát hinti szét a ködben. Csak bámulok ... Szemembe néz a szél, meghökken, hátat fordít sunyítva, elkullog sántán, mint a sátán, ha patáján szenteltvíz permetez s egyszerre minden elcsitul. Az ablakomon túl lassúdan csak a szürke színek szárnya kél, zenéje zsong, kábítja agyam. Pompa ez, pezsgés, lüktetés, nézem, hallgatom, egymagam.
