Irodalmi Szemle, 1980

1980/9 - Hykisch, Anton: Mesterek (kora (regényrészlet)

tént. — Elhallgatott, nem akarta megbántani Ulrikát, de önkéntelenül is falidézte a májusi eseményt. — Szívből üdvözlöm Katalinka kisasszonyt.

— Örömmel átadom. Jöjjön gyakrabban, Staub úr.

Staub meghajolt az özvegy előtt, s a sylti mesternek kezet nyújtott.

A fafaragó valami paplrdarabkát érzett a tenyerében. Amikor Staub mögött becsukódott az ajtó, és Ulrika kiment a konyhába, kibontotta a kis papírt. HANS H. BÖRTÖNBEN VAN, SEGÍTSEN!

— Történt valami, Jorg? — tért vissza Ulrika Katalinnal.

— Nem.

Rohant a városházára.

— Csodálkozom, hogy Huniért jár közben — mondta a fiatal Unger, aki a jegyzőre várakozott.

— Huni a segédem. Nem gyújthatta fel a műhelyemet.

Unger a pad támlájának dőlt, hogy az belereccsent.

— A kegyelmed segéde? Sohasem láttam a műhelyében. Miért nem dolgoznak együtt?

— Egész Selmec azt beszéli, hogy azokat az embereket a kamaragróf üdvözlésére csukatták le.

Unger megrezzent.

— Egész Selmec? Talán Staub úr meg a hodrusi társai.

— Állítólag be kellett börtönözni a szerencsétleneket, függetlenül a tűzvésztől.

— S ha igen? — ugrott fel Unger. — Kegyelmed még csak rövid ideje van itt, nem ismeri a város viszonyait. Igen, fontos számunkra a kamaragróf jóindulata. Csak a hűséges városok jutnak előnyökhöz. Nézze Körmöcöt. Mi rosszat akarunk tulajdonképpen? Pénzverőt akarunk Selmecnek, amelyben teljes értékű pénzt vernének, tisztességes béreket akarunk fizetni a csuklyásoknak! Hogy börtönbe dugtunk néhány gazembert? Ez még nem...

— Hans Huni az én...

— Az ítélkezés nem a kegyelmed gondja, mester. Faragja csak a szobrait, az igazságszolgáltatást pedig hagyja az arra hivatottaknak. Ha a segéde ártatlan, semmi baja sem történik.

Az ülésterem ajtaja kinyílt. Frankfurter Bertalan jegyző rámosolygott Ungerra. A sylti mester megfordult, és kiment az előszobából.

Unger meglepetten nyújtotta kezét az ösztövér jegyzőnek.

— Igaz, hogy a sylti mester együtt él Ulrika asszonnyal? — mosolygott nyálkásan Bertalan úr. — Vagy talán mindkét nővel? Hiszen kegyelmed jár oda, vagy nem?

Unger bement az ülésterembe, és elmesélte a jegyzőnek, hogyan kapta rajta a lázadókat a sylti mester műhelyében.

— Példásan megbüntetjük őket. A hét végére várjuk a gróf urat. Kerubin úr emberei azonban egy kis ostobaságot követtek el. Hogyan törhettek be a csuklyások a műhelybe, ha a lakat sértetlen volt? — Bertalan jegyző szórakozottan nevetett. — Szerencsére a poroszlók utólag helyrehozták a hibát... — A jegyző a fiókjából egy erőszakosan kitépett ajtózárat vett elő, amelyről lógtak a deszka szilánkjai, és a vörös posztóra helyezte a fiatal Unger elé.

— Semmiféle kegyelem. Senkinek. Semmiféle masterlegénynek — súgta Unger.

— Jegyző úr, ne késlekedjék. írja meg a vádiratot. Olyan időkéit élünk, amikor az, aki habozik, önmagát vádolja.

Ma tej Sigel a kunyhó előtti tisztáson ült, a hold bevilágította könnyes arcát, amely mintha fényes kövecsekből összeállt mozaik lett volna.

— Megmintázlak, Sigel. A legjobb Péter apostol leszel, akit valaha láttam...

Matej felugrott:

— Senkit sem árultam el, mester. Én nem bánatomban sírok.

A kunyhóból mély hangú mormogás hallatszott. A bányászok csoportjai esküdtek fel egymás után, kezüket a tölgyfa asztalra tették, s a besztercebányai Testvériség vezére összekötözte a bányászkezeket. A bányászok szövetségét soha el nem árulják és el nem hagyják, harcolni fognak mindaddig, amíg egyetlen testvérüket is jogtalanság éri, megbosszulnak mindenkit, legyen az Hodrusról, Bélabányáról, Selmecről vagy Ojbá-