Irodalmi Szemle, 1980

1980/9 - Ifj, Csontos Vilmos: A legendák ködén innen

A negyedik nap ködösen virradt ránk, alig láttunk a tér közepéig. Támadásra gyülekeztek a fehérek. Ezt várni is lehetett. Csak még most sikerüljön a védekezés, csak még egyszer, holnap már bizonyosan ideérnek felmentőink. Csodálatosképpen valameny- nyien ebben bíztunk. Ez adott erőt, hitet az újabb harchoz.

Már éppen felkészültek a támadáshoz, amikor az állomásról hosszú vonatfütty hallatszott, néhány perc múlva pedig ugyanabból az irányból nagy lövöldözés támadt. Gépfegyverek kezdtek kerepelni, s mindegyre közeledett a fegyverropogás. Már gránátok robbanását is hallottuk. Elsírtuk magunkat: itt vannak a felmentők! Felismertük a harci zajból a mieinket, közeledésükből megértettük, hogy a győzelmet hozták!

A térre figyeltünk, ahol rettenetes pánik tört ki. Már az egész állomás felőli városrészben fegyverek dörögtek. A fehérek, rólunk teljesen megfeledkezve, ellenkező irányba rohantak. Komisszárunk gyorsan felmérte a helyzetet, és ellentámadást vezényelt. Szuronyt szegezve rohantunk ki a házból. Támadásunk váratlanul érte a még mindig meglepett ellenséget, akik a közeli házaknál kerestek menedéket azonban néhányuk onnét is tüzet nyitott reánk. Kézigránátjaink azután megtették a hatást.

Határtalan volt az örömünk a moszkvaiakkal való találkozásunkkor. Már nem számoltak azzal, hogy egy is életben van közülünk. Komisszárunk kijelentette, hogy mindnyájunkat kitüntetésre terjeszt elő. Egyelőre azonban a város megtisztítása vár reánk. A moszkvai ezred parancsnoka Pokonov elvtárssal megállapodott abban, hogy mely utcákat melyik osztag fésüli át. Óvatosan nyomultunk előre, házról házra. Ahol gyanúsnak találtuk a fogadtatást, s a háziak is elrejtőztek, oda többen mentünk. Az ilyen helyeken megtörtént, hogy ellenállásba ütköztünk. Sebesültjeink is lettek, sőt halottaink is. Én is több sebből véreztem, de még bírtam a küzdést. A razziát folytatni kellett azon melegében, mert a fehérek, ha egárutat nyernek, még veszélyesek lehetnek.

Másnap már a délelőtt folyamán sok ellenforradalmárt elfogtunk. Voltak köztük kozák lovasok, akiknek előbb a lovaikra bukkantunk, mivel azokat nemigen tudták szem elől rejteni. Több volt cári tisztet is lefüleltünk. A rögtön ítélő hadbíróság azonnal kivégeztette őket, mivel akkor már tudták, hogy a fehérek is ugyanezt tették az elfogott vöröskatonákkal. Ha ott nincs, bizony itt sem lehet kegyelem!

Déltájban egy templomhoz értünk. Ott már egy másik csoport kereste a pópát, aki csak nem akart előkerülni. Végre előkerítették a bátyuskát, aki tiltakozott az ajtó kinyitása ellen, helyette egy üveg vodkát húzott elő a zsebéből. Őrmesterünk, nagy ámulatunkra, elfogadta az üveget, s nagyot húzott belőle. Mi, magyarok, azonban puskáinkat a papra szegeztük, s tudtára adtuk, hogy halál fia, ha nyomban ki nem nyitja a templom ajtaját. Akkor a bátyuska mégis előkotorászta a templom kulcsát, és beengedett. A templom minden zegét-zugát átkutattuk, de sehol semmi gyanúsat nem találtunk. Ekkorra az oroszok is megitták a vodkát, s már indulni akartunk, amikor az őrmester alapos kutatásba kezdett. A pópát meglepte, hogy nem sikerült a lekenyerezés, s újra azzal kezdte, hogy itt semmit és senkit nem rejteget. Akkor már az oltárnál babrált valamivel az őrmesterünk, s csakhamar odaintett bennünket is: nosza, feküdjünk neki... most innét, azután amonnét... És csoda történt: az oltár megmozdult, sőt, teljesen el lehetetett mozdítani a helyéről. A pópa e pillanatban kereket akart oldani, de elcsípték a gallérját, és neki kellett levezetnie bennünket az elénk tárult lépcsőkön. „Jaj, a Jézuska sírját ne háborgassuk” — óbégatta a pap, de hiába, az őrmester is, de most már valamennyien kíváncsiak voltunk a Jézuska sírjára, s magunk előtt tuszkoltuk a kezében gyertyát vivő papot. Fegyvereinket lövésre készen tartva haladtunk a nyomában. Néhány lépcsőn lefelé haladva egy nagy kriptába, vagy jobban mondva pincébe értünk, ahol a Jézuska sírja helyett rengeteg fegyver és lőszer volt felhalmozva. Elámultunk, de egyben meg is örvendeztünk, hiszen ez a mi számunkra kincset érő zsákmány volt! Amint a nagy ládákat feltörtük, ott fogadott csak igazi meglepetés! Felfüstölt oldalszalonnák garmadája, liszt és egyéb élelmiszer. Néhány hasonló láda után három gépfegyvert is találtunk, s rengeteg kéizgránátot. Nem volt nehéz megállapítani, hogy a bátyuska a fehérek egyik kulcsembere, bizalmasa. Itt rejtették el a fehérek fegyvereiket, amit a gyors menekülés miatt már nem tudtak a Volgán túlra menteni. A bátyuska csupán annyit vallott be az őrmesternek, hogy Kolcsak kozákjainak a fegyvereit rejtegette. Az őrmester röviden válaszolt: „Látjuk, hogy az Isten szolgája vagy, s a szegény néphez semmi közöd, eredj hát a te Istenedhez” .. .