Irodalmi Szemle, 1980
1980/8 - Ébert Tibor: Apám halála, Csalogányvölgy, A körtefa, Imádság helyett, Reggeli requiem egy kisgyermek halálára, Ararát [versek)
Reggeli requiem egy kisgyermek halálára Te a töppedő fehérség mutatóujján mégy kifelé. Pléhisten fogad az erdőben meg a zsoltárok, melyeknek később megakad a hangjuk ...........................................A szobában itt maradtak a rongybabák meg a kiszúrt szemű cica ...........................................Megrövidül az árnyék ott. É s egyre közelebb ... Az árnyékok kövekként leülnek az útra, az útra, mely a völgy alá feküdt, messze innen, messze tőlem. Félek, fázom, félek. Kialudtak a lámpák, s nő, vasvázakon egyre nő a rózsaszín vakolatú reggel. Ararát Általában eláll az eső, még a leghosszabb is. Tudom, eltépi fonalát a köd, s hófehér sirályként elszáll, előtűnik a hegy a kilátóval, glóriázó szózatával, ígéreteivel. Köd, eső ... köd, eső ... köd, eső, nem sokára negyven napja már. De mi lesz, ha nem lesz több eső, s a ködök helyén kikalapált réz szárnyú-tollú madár repül, s én Noé megérkezem, nem lesz szükség bárkámra, megláthatom a hegyet? Köd, eső ... köd eső ... Motyogom: béke, béke, béke, és előttem a láthatatlan Ararát.
