Irodalmi Szemle, 1980

1980/7 - Holmi - — nst —: Holmi

HOLMI BATTA György június 12—13-án Kassán (Košice) vett részt író-olvasó találkozón. BERECK József Szerelem (Érzelgős mese B. Zs.-nek, a 980-as évek végéről) című írását közli a Népszava június 15-i szá­ma. DÉNES György június 6-án vásárúti (Trho­vé Mýto), június 18-án pedig zselizi (Že­liezovce) olvasóival találkozott. DOBOS László bemutatkozása címmel az író Egy szál ingben című regényének 1979-es, bukaresti (Kriterion) kiadását is­merteti Máriás József a Szatmári Hírlap 1979. november 4-i számában. GÁL Sándor június 12-én a kassai (Koši­ce) Városi Könyvtárban találkozott olva­sóival. GRENDEL Lajos Hűtlenek című novellás- kötetének elemzését olvastuk a Palóc­föld 3., júniusi számában Ardamica Ferenc tollából. A KASSAI THÄLIA jubileumi bemutatója alcímet viseli az a kritika, amely Rácz Olivér Álom Tivadar hadparancsa című könyvéből készített színmű előadásával és a mű elemzésével foglalkozik, a Magyar Nemzet július 4-i számában, Szakolczay Lajos tollából. KONCSOL László Annus Józsefnek ajánlott versét olvashattuk Ígért dolgok helyett címmel a Tiszatáj augusztusi számában. MÁCS József július 5—6-án a mslétei (Me- liata) és a kuntapolcai (Teplica Kunová) CSEMADOK rendezésében vett részt író­olvasó találkozón. MIKOLA Anikó lírájáról, nevezetesen új kötetének, a Madárnak lenni címűnek méltatásáról olvashatunk a Kritika júniusi számában. ORDŰDY Katalin június 6-án a balassa­gyarmati Madách Könyvtár meghívásának eleget téve író-olvasó találkozón vett részt. Az írónő Kerekes kút című, legújabb regé­nyét Kőháti Zsolt recenzálja a Magyar Nemzet július 22-i számában. RÁCZ Olivér Tükör című versét olvashat­tuk szlovák nyelven Vojtech Kondrót át­ültetésében, Zrkadlo címmel, a Pravda na nedeľu június 13-i számában. SZEBERÉNYI Zoltán A szlovák és a ma­gyar irodalom kapcsolatai címmel ismer­teti Rudolf Chmel Két irodalom kapcsola­tai című tanulmánykötetét a Népszabad­ság augusztus 15-i számában. SZOMBATHY Viktor Száll a rege várról várra című, Szlovákiába vezető könyvöt re­cenzálja Szalay Károly a Népszava aug. 1-i számában, Cs. I. pedig a Magyar Nem­zet augusztus 10-i számában. TÖTH László négy versét olvashattuk az Oj Forrás harmadik, júniusi számában. VARGA Imre verseit közli a Népszava jú­lius 6-i száma Szétesés címmel, az Oj For­rás júniusi száma Özvegylegény megkí­sérlése címmel, és az Életünk összevont, 5—6. száma Árnyékrianás és (Re]kapitu­láció címmel. — nst —

Next

/
Thumbnails
Contents