Irodalmi Szemle, 1980

1980/7 - Török Elemér: Az Állami Szanatórium ablakából, A Duna partján, Műtét után (vsrsek)

TÖRÖK ELEMÉR

Az Állami Szanatórium ablakából

Mint az augusztusi ég olyan a város innen, nagy csillogó csendesség, békén álmodik minden.

Az ötvenedik nyaram, vajon mit hoz még nékem, kérdezgettem hangtalan, ahogy a várost néztem.

Szűnj meg már zakatolni komorló sok gondolat, hagyj engem is álmodni szép emberi álmokat.

Bérházak nyitott ablakából halk zene szűrődik a térre, a vár fölött vörösen lángol az alkonyba hajló nap sörénye.

Mint aki mély álomból ébred, hirtelen most úgy érzem magam, a hangtalan leszálló éjnek mily varázshatalma van.

Felettem didergő csillagok, lent suhanó járművek nyája, s ahogy csendben ballagok, hallom, mint úszik a folyón a lárma.

Műtét után

Szám elé tettek, nem is tudom, mit, „lélegezzen mélyet“ — ezt hallottam, s mire kimondták, a halálnak látszatába hullva elaludtam.

Ez volna hát a halál, az örök meztelen didergés ott lent, mélyen? Mint öreg harang kongása, olyan volt reggeli, kába ébredésem.

Élek — villant agyamba a tudat, és látom újra a nap sugarát, nem is érzem, hogy valamim fájna, úgy várom már jöttöd pillanatát.

A Duna partján