Irodalmi Szemle, 1980

1980/5 - Mács József: Szélfúvásban V (regényrészlet)

lenne, ha elém állna egy napon. Álmodtál felőlem, hát itt vagyok! Vinném haza, a falumba. Boldogan mutogatnám. Kapuba csődíteném az embereket. Győződjenek meg a saját szemükkel, hogy nem minden lány vész el a világban. Ez itt a férjem. Nem akárki. Nem istállóben nevelkedett, megszagolhatják. Háza, kertje, földje, mindene van.

Ébren is tovább álmodtam az álmom, amikor fésülködtem. Amikor egyetlen foncsikba fontam a hajam, és kontyba tekertem fel. Az ökrök és a tehenek feltápászkodtak, úgy bámultak rám. Mintha tetszettem volna nekik. Vagy csak a meztelen combomat lesték? Akkor se takartam el, amikor mozdult a tolózár, kinyílt az ajtó. Amikor köhögve, krá- kogva, a torkát köszörülve bejött a gazdám. Nem zavart a közelsége. Ö se volt kíváncsi a meztelen combomra. Örült, hogy élt, hogy levegőt szívhatott.

A kovács előtt nem mernék meztelenkedni. Mindjárt elbambulna. Nekimenne a falnak. Pista bácsi nem olyan. Ügy tart számon az ólban, mint a legokosabb állatot, akivel beszélgetni is lehet. Elment mellettem. Az ökrök faránál állt meg. Kihugyozta magát. Ha elölről néztem, ha hátulról, egyforma lapos volt. Mint akin átment a hendergő. Az esőn se álltatták eleget, nem nőtt nagyra. Gyerekeknek való ruhát hord. A gazdá- ném szégyelli, én meg vigasztalom. Semmi az.

Akkor szólt hozzám, amikor már kivizelte magát. Akkor is köhögve, elfúlva. Asztma fojtogatta.

— Mi ütött beléd, hogy ilyen korán keltél? — A hangja olyan volt, mint a repedt fazéké.

— Szépet álmodtam — mondtam, és belebújtam a ruhámba.

— Hova mégy szántani? Az erdő alá vagy az Aranyosba? — kérdezte. Sípolt a tüdeje. Nem érdekelte az álmom. A szolga ne álmodjék. Se szépet, se csúnyát.

— Oda, ahová küld.

— No hiszen ...

Ennyiből állt a beszélgetésünk. Nemcsak a kommencióval fukarkodott. A szavaival Is. Az ujjunk se egyforma. Az emberek se egyformák. Egyik a szavával fukarkodik. Másik a pénzével. Borzas Sándorról mindenki tudja, hogy télen csak kétszer eszik. Reggel meg este. Olyan fösvény. Sajnálja magától. De a pénzét minden nap megszámolja néhányszor. Ha gyorsabban fogy, összevész a feleségével. Szidja, mint a bokrot. Inkább a fogát hagyná kihúzatná, mint a koldusnak tíz fillért adni.

Ö olyan. A gazdáném nagyokat mulat a Borzas Sándor fukarságán. Mennyit gyötri a feleségét. Hol összevesznek, hol kibékülnek. Cirkuszolnak. Szórakoztatják a népet. A pénz miatt, hogy ott rohadna meg, ahol van.

Mindig kevesli, amiit az erszényben talál. Mit neki, hogy drága minden. Megmorogja, ha nagyobb a kiadás. Szász Józsit tíz fillérért adta a falu szájára. Az se volt közönséges, amit a pengős világban csinált. Megpukkadok a nevetéstől, ha szóba jön. Mindenki összeszedte a pénzecskéjét, amije volt. Vitte becserélni pengőre. Csak ő akadékoskodott. Sehogy nem ment a fejébe, hogy egy pengőt adnak hét koronáért. Leteremtette a szegény, púpos hivatalnokot. Mintha ő tehetett volna róla.

— így kitolnak velünk. Ezért vártuk magukat. Ezért állítottunk díszkaput. Az én erdőmből hoztuk a fát. Gondolják meg, mit tesznek, öcsémuram. Mert fogom magam, oszt visszamegyek Csehszlovákiába! Egy pengőért hét koronát. Ki látott ilyet? Nem népnyúzókat vártunk, öcsémuram!

A szegény, púpos hivatalnok úgy viselkedett, mint a süketnéma. Se semmit nem hallott, se semmit nem mondott. Keresztülnézett Borzas Sándoron. Magában azonban felszisszenhetett:

— Úristen, kiket foglaltunk mi vissza?

Borzas Sándor a pénzével fukarkodott. A gazdám a szavaival. Csak a tennivalóról szólt két szót, aztán kiment az istállóból. Nem bírta a tüdeje a nehéz húgyszagot. Örültem, hogy magamra hagyott. Letisztítottam a hídlást, megaljaztam. Megetettem, meg- Itattam. Ügy ment minden, mint a karikacsapás. Még a szekeret is elkészítettem, feltettem rá az ekét. Megtöltöttem a vizeskorsót. Csak azután mentem be früstökölni.

A gazdáném még csak félig felöltözve, ritka haja szanaszét áll. De a sparherdban már duruzsolt a tűz, melegedett rajta a tejeskávé. Egyszer szalonna, másszor pirítós kenyér járta. Akkor pirítós kenyeret ropogtattam. Pista bácsi is velem evett. A gazdáném a sparherdnál állt. Onnan nézett bennünket. Szomorú volt. Életúnt. Nem lehetett gyereke.