Irodalmi Szemle, 1980
1980/5 - Fotev, Hriszto: xxx, xxx
Én is, lám, magam-keresztjén. Föltámadt féltés szögez aggodalmak vasával az életre. Nem kardos angyal vigyáz rám, de kicsi lányka, még alig hogy jár, kezemet ő fogja mégis; szögez aggodalmak vasával az életre. Nem kardos angyal vigyáz rám, de kicsi lányka, még alig hogy jár, kezemet ő fogja mégis; e billegő földön el ő vezessen majd egészen a vénségig, amely, mint mondják, csak más világoknak az előszobája. Kiss Benedek fordítása HRISZTO FOTEV Ifjúságom delén ragyogtam akkor. Vad voltam — aránytalan, gyönyörű. Könyörtelenül szerettelek — dacból — s ezer csoda, hogy nem föd még a fű! Ifjú voltam — szép és valószínűtlen! Sötét hangodra hollóhodtam én. Bűnös vagyok — bús emlékedhez hűtlen — fohászkodom most könyörületért. Fényes káosszal álmodom, mint akkor ... Nem sejtettem, de fény voltam, derű! Könyörtelenül szerettelek — dacból! És sajnálom, hogy nem föd még a fű! Istenemre — mindent megismételnék. És mindent újra meg újra élnék, szeretnék, átutaznék, újra szólnék, meggyónnék, elsírnék, s kinevetnék. Én megismételném ezt az egész vad és rövid de rövid életemet,
