Irodalmi Szemle, 1980
1980/1 - Szepesi Attila: Virágóra (vers) - Pintér Lajos: Tükörbe néző (vers)
SZEPESI ATTILA Virágóra a virágóra indul csatakos hóléből villan elő mutatója emelkedik az üvegtiszta holdra és már suhan vele a kékhabos planéta örökmozgó tűhegy-árnyát vetíti a távoli ködgomolyba hol láthatatlan fuvalom sodorja áttörve égi jelek ár-apályát milyen időt mutat a semmiben gyűjtve gyöngyét a múló sejteken egyszál virág ingatva tört fejét míg mélyülő hajszál-erezetére haláltalan ásványok őszi vére kirajzolja a romlás címerét PINTÉR LAJOS I „Utaim Uram mutasd meg, hogy el ne téveledjem“ Tükörbe néző, lát önmagára, gépekre beszélő, amit mond, visszahallhatja újra és újra. Régmúltunk, történelem: a föld alól — a víz alól kipereg; fénylik a patkány, a gyűrűs féreg, moszat — patkány a híres képen, a híres képen: két szemüreg s nyelvhegy helye a rajzolat. Utaim Uram mutasd meg, hogy el ne téveledjem. II Magányban, Dózsa-tükörteremben: fearap mindenki önnön karjába, önmagát tréfálja, vágja, legyőzi, fejét kétfelé földre hullatja, vérét ontani alig győzi — Utaim Uram mutasd meg, hogy el ne téveledjem. Tükörbe néző, lát önmagára, szalagra beszélő visszahallhatja, küld magának levelet, ad magánaíc mellkasnyi kitüntetést, vigaszt, országot. Állok mögötte grimasszal pimasz — Szeme miért nincs, ha van? III Reggel van. Hallatszol már a nyelv helyének hegyéről, zsoltár: tarts meg az éh oroszlán torkától és a fenevadaktól, kik most környülvöttek nagy mordoi iitaim Uram mutasd meg, hogy el ne téveledjem — ó tarts meg engem! Tükörbe néző
