Irodalmi Szemle, 1980
1980/4 - Bettes István: Törvény és Ítélet
II kóbor cellatársak a felszínek olyanok mint a linóleumfesték repedeznek majd kifakulnak a színek fények — villoghatnak langyos szinecskék önthetik el arcunk melegnek — nem elég van aki hosszú évekig fogoly van aki harminckét évet élt s már befogja a tél belepi lelkét a hó testvérek szívéből szakadó kóbor cellatársak felszínek alatt fázva az ember él mely életfogytiglan arra ítéltetett hogy szeressék 1/2 szem mögötti koponya-éjszakában törvények szerkesztette világ-csillár önt csontba metsző hideg fényeket így elfödi a belső lényeget s ha a föld a vasmagot kihányná sem tudná már kitölteni az űrt mely mindenséget-ölelni-szűkülő sejtjei közt tágult egy lány szerelme hogy lett volna elég két lány szerelme hogy lett volna elég még még még még még még — szerethetné az egész emberiség
