Irodalmi Szemle, 1980
1980/2 - ÉLŐ MÚLT - Tőzsér Árpád: Rokokó csizma az asztalunkon — III.
A rokokó erotika nem egyszerű malackodás, hanem — hogy úgy mondjam — szellemtorna is, a testi szerelem dolgainak elmés szójátékokba, kétértelmű képekbe szövése. Babitsnak köszönhetően ismerjük Chevalier de Bouflers A szív című versét, ismerjük Voltaire Feleleté t e versre, s azt a két további válaszverset is, amelyben a szerző (Ch. Bovie) már takaratlanul és részletesen írja le „a lányok és fiúk nemiszervét, azt, amit Boufless »szív«-nek nevezett”. Ilyen sikamlós kétértelműségeket idéztünk már költőnk rokokó játékaiból is (Tallala, fallala, jókedvem vagyon... Lila moja, Lila ... stb.), s a szellemességnek nincs híján a fent idézett vers erotikája sem, de egy módosító észrevétel ide kívánkozik: a költő érzékiségét itt nem érezzük öncélúnak. A trágárságot súroló, de szellemesen, képszerűen megfogalmazott vádakra felháborodása indítja a vers hősét. Kedvesét hűtlennek találja, elbocsátja (máshol elzavarja), s útravalóként válogatott kétértelmű szitkokkal illeti. Amadé „szerelmes” verseinek gyakori alaphelyzete ez. Szerb Antal írja Marivaux rokokó színdarabjairól, hogy ezek „kecses és lélektanilag pontos csevegések a szerelemről — a szerelemről, amelynek különösen a kezdete érdekes és kellemes”33. Amadé verseiben ritkán lehetünk tanúi a szerelem kezdetének, őt rendszerint a kifejlett szerelem s még inkább a szerelem vége ihleti. S olyankor panaszokban kifogyhatatlan, de ugyanolyan hévvel tud szitkozódni is. Ilyen hév ad szárnyakat szellemének és képeinek a fenti versben is. A „minden testre rászálló holló" jelentését a „torkos” jelző s a szövegösszefüggések a „minden testre rászálló” nő képe felé terelik, a „minden szélre zászlóját eresztő” nő nemcsak az iránytalan, illetve túlságosan is sok irányú hajó képzetét vonzza, hanem a szoknyáját minden „szélnek” megeresztő nő képét is, s végül erősen kétértelmű a „cukros makkot” kedvelő szerelmi gusztus képe is. Funkciót kap itt az „előadás alakja, menete” (Négyesy) is. A strófa félrímes első négy sora rendszerint a költőre utal, véleményét, ítéletét vagy érzelmi állapotának leírását tartalmazza. Ennek megfelelően az ütemek lejtése lassúbb (lassító hatása van egyébként a félrímnek is). A második négy sor páros rímelésü, s az első négy sornak tartalmilag s formailag is ellentéte. Itt mindig a hűtlen szeretőről van szó, a lélegzetvétel felgyorsul, a költő jelzőhalmozással („kemény vagy — szines vagy”), ellentétekkel („eggyel — mindenért”), betűrímekkel („kemény — márvány”), az ütemek megpörgetésével, szerkezetismétlésekkel („Atkozott annak szerelme — Szivek veszedelme”) érzékelteti felindultságát, a végső leszámolás lelki ajzottságát. Ebben az erotikára hegyezett, szellemesen nyers szeretőelbocsátóban azonban még bujkál valamiféle felszabadult félmosoly. A költő megelégelt egy viszonyt, elfordul szeretőjétől, s a befejezettség érzése egyben már az újabb lehetőségek fényét is megcsillantja előtte. „Nemesebb én izem” — mondja a költő a negyedik versszak végén, s a befejező strófa utolsó két sora még inkább az éledező kedély kifejezése: Bánom, hogy így történt dolgom, De boldogabb sorsom. Végső soron ezt a fellélegzést sugallja a vers friss zeneisége, a félig komoly, félig évődő fordulatok („Ki huszonnégy órára is / Tart valakit hivnek”), s az elmés-erotikus képek is. Ebben a versben tehát még van bizonyos visszafogott játékosság. A hasonló alaphelyzétekből induló Már szabadon pártolj ■.. című életképben viszont a tehetetlen düh a maró gúnyon, irónián kívül szinte minden más érzést belefojt a költőbe. A feltehetően személyes élményből táplálkozó vers epikai váza a következő: a költő távozásra biztatja (magyarán: ki akarja dobni) megúnt (vagy hűtlenségen kapott) szeretőjét; hosszasan s gyilkos malíciával festi, hogy hányszor mondta már neki, távozzon házából: Alkalmatosságom nem egyszer készen várt, S tegnap is kértelek, hagyd el egyszer Fel-Bárt, Hogy ittléteddel magadnak ne tégy kárt, Férjhezmenésedre ne csukj örökös zárt. 33 Szerb Antal A világirodalom története, Bp., 1957, 397. I.
