Irodalmi Szemle, 1980

1980/2 - NAPLÓ - Dobossy László: A hídépítő szolgálata

csönösség tanának meghirdetője, úgy élt a reformkori Pesten, hogy szinte semmit sem vett észre (semmit sem akart észrevenni) abból, ami körülötte történt; s a szabadságharc idején a bécsi kormányt szolgálta ...

Szalatnai ugyanis, nem ismerte el a viszonylagosság jogát. Egyszerűen képtelen volt megérteni, hogy ami az emberiség egyetemes ügyét szolgálta — ez esetben a szabadságharcunk — miért ütközött ellenzésbe a legérdekeltebbeknél, a velünk, sőt köztünk élt szlávoknál, s hangadó vezetőiknél? Barátunk viszont, a nem gyáván töprengők fajtájához tartozva, ugyanoly türelmetlenül elítélt mindent és mindenkit, ami vagy aki szétválaszt; csak azt kereste, ami összeköt; erre is nyilván az az erkölcsi tudat késztette, amely egész szellemi tevékenységét áthatotta. Őrzök tőle egy üdvözlő lapot Prágából (1964. VII. 5.): a lapon — véletlenül-e? — egy Pa- lacký-emlékkiállítás képei láthatók, s a hátoldalán barátunk szövege üdvözlet gyanánt: „Mennyi emlék s mennyi alkalom az összehasonlításra, mindenféle értesülések egybevetésére!”

E különleges tájékozott irodalomtudós és érzékeny esszéista szenvedélyesen vizsgált mindent, ami a múltban vagy jelenünkben a kelet-közép-európai népek megbékélését szolgálta, s elismerőn tartott számon mindenkit, aki e téren tevékenykedett; mégis, írásai akkor a leghitelesebbek, ha tágabb szülőföldjének valamint az általa is átélt kornak a művelődéstörténeti jelenségeiről vagy formálóiról szólnak. A hűség megszállottja volt; hűsége a szülőföldhöz és szülőföldjének magyar irodalmi emlékeihez életművének jelentős darabjait ihlette; a Juhász Gyula hatszáz napja című fölfedező monográfia vagy az Arcképekt háttérben hegyekkel gyűjtemény egyaránt gazdagítja irodalomtörténeti ismereteinket (Bél Mátyásról, Kem- pelenről, Petőfiről, Mikszáthról...), a szlovákiai tájak érzékletes fölidézését, valamint persze a magyar-szlovák együttélés meg egymásrautaltság dokumentálását. Hiszen Szalatnainak a másik nagy témaköre, amelyet egyébként szintén a hűség érzete rendszerezett egységbe, a közép-európai nemzetek mélyebb egymást-megismerésé- nek, elsősorban a magyar-szlovák-cseh megbékélésnek a szorgalmazása volt; köztudomású, hogy se szeri, se száma a cikkeknek, tanulmányoknak, könyveknek, a.

melyekben — félévszázados írói munkássága során — ezt a számára mindennél fontosabb ügyet szolgálta. Termékeny író volt; nem hitte, hogy a mennyiség fordított arányban áll a minőséggel (amiben persze aligha volt igaza). De minden írásával, még az alkalmi hírlap-cikkekkel is (mennyi alkalmi hírlap-cikkel!) — saját vallomása szerint — az „egyetlen gondolatunk” közlésén fáradozott. Ez az egyetlen gondolat természetesen a népeink és a kultúrájuk közé emelendő szellemi hidat ölelte át.

Leginkább evégből próbált a véle egy időben, Illetve a némileg később életbe lépett nemzedék ösztönzője lenni; nem kétséges, hogy nála jobban kevesen érzékelték az „új arcú magyarok” nemzedékének küldetését, azét a felemás sorsú nemzedékét, amely a két háború közt, kisebbségi sors légüres terében, erejénél nagyobb feladatok végzésére volt kénytelen vállalkozni.

Aztán, tudjuk, az ifjúság közös hevülete múltán, meg a történelmi hullámverés hatására is, ki-ki a maga helyén és módján próbált közhasznú szellemi értékeket termelni; nemzedékünk azonban, amint ez egyéb, ígéretes lendületű korcsoportokkal is lenni szokott, sajnálatosan szétesett, egyedire szakadt; Szalatnai s más — párhuzamos — vonalon Balogh Edgár maradtak leginkább hűek indulási eszményeikhez, s ezek közt is a legfőbbhöz: a közép-európai értékközvetítés parancsához, ami persze magyarságunk átértékelését is igényelte.

Szalatnai Rezső számára az irányító elv az erköilcs és a szocializmus összhangjának a megvalósítása volt és maradt; ez határozta meg magatartását, sőt életvitelét is. Leginkább azonban a mintegy húsz kötetből és ezernél több cikkből álló irodalmi hagyatékában fejeződik ki méltó módon ez a szocializmussal összefonódó s erkölcsileg megalapozott emberség- és magyarság-eszmény. írásainak tanúsága szerint az így felfogott szocializmus késztette őt arra a kivételesen bátor szellemi-politikai ellenállásra, amelyet a fasizmus idején Pozsonyban, rendkívül nehéz viszonyok közt, kifejtett, s amelyről magyar és szlovák emlékezők egybehangzó tisztelettel szólnak. Az akkortájt írt s Pozsonyban a Madách Kiadónál közzétett cikkeinek gyűjteménye (Kisebbségben és igazságban, 1970) oldalanként példáz-