Irodalmi Szemle, 1980
1980/2 - Koncsol László: A mélyből (vers)
„Nincsen-é meleg helyecskéd, / Sem gyengén rengő bölcsőcskéd?“ *S jött apám, eltávolító fekete fövegben és palástban, s olvasta Lukácsot: „És lön, mikor hallotta Erzsébet Mária köszönését, a magzat repese az ő méhében; és bételék Erzsébet Szent Lélekkel; És fennszóval kiálta, mondván: Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse ..— majd görögül, ahogyan eredetileg írva volt: „Eülogémené szü en günaikszin, kai eülogémenosz ho karposz tész koiliasz szú ..— jól megnyomva a kiemelt hangsúlyos szótagokat. Tudom, hideg volt, veszett hideg, a templom mind a harmincnégy ablakát beverte a légnyomás, a szilánk s repesz, mert főleg azt célozták a repülők, s a hívek lelkét hiányok verték át, lyukakat beléjük veszteségek vágtak, kiégett házak s csűrök sziluettjétől volt foghíjas a látóhatár, s átlengett mindenen a jeges huzat, volt hát szegény apámnak dolga, hogy elhintse az új remény igéit, hogy megszületett, hogy megvált s hogy addig is vigaszt nyújt, mert ő a testet öltött szeretet, ő a gyógyír, a kohézió, a malter és a kovász. Emlékszem, sírtak a hívek, csupa szipogás meg krákogás volt a hatalmas, rideg csarnok, s harisnyámban, rövid nadrágomban egyre inkább vacogtatott a tél, de boldogan fújtam én is a háromszáz éves szöveget a gyülekezettel: „Ö, örök Isten, dicső Szentháromság, / Szálljon mireánk mennyei vigasság, / Távozzék tőlünk minden szomorúság, / Légyen vidámság.“ Mondták, az idén nem lesz karácsonyfa, honnan is lenne, hisz háború van, nincs is, de nem is való; házunkban, a parókián két kibombázott család élt rajtunk kívül, két helyiség meg szovjet tisztek szállása volt, udvar, kert, nyárikonyha, istálló mind tele katonákkal, fegyverekkel, hova is állítanánk a fát, de midőn hazaértünk az istentiszteletről, s az ajtó elől szemügyre vettem az eresz fölött, a ház palatetején sötétlő kopár orgonabokrot, mit egy bomba légnyomása telepített oda, s gondoltam, ez lesz a mi idei karácsonyfánk, s verandán, konyhán át bejutottam a szobába megmelegedni, a szoba két ablaka közt, egy asztalon parányi földíszített lucfenyő gyertyái tündököltek s illatoztak. / iaíta semmi, de ő maga a legtisztább öröm s a fában testet öltött szeretet,
