Irodalmi Szemle, 1979
1979/10 - MŰHELY - Molnár László: Népművészet és visszhangtalanság (glossza)
Molnár László NÉPMŰVÉSZET ÉS VISSZHANGTALANSÁG Bevezető, amelyben ez íráska szerzője hi- teltérdemlően megindokolja jogosultságát a kritikus szóra. Az utóbbi tíz esztendőben több országos rendezvény részese (szereplője vagy nézője) lehettem, de ebben az évben két hónap leforgása alatt szinte minden hétvégén. Kazinczy-napok, Jókai-napok, Országos Népművészeti Fesztivál, Gombaszög és még néhány járási illetve kerületi méretű akció stb. Maga a tény, hogy épp az iskolaév végén zsúfolódik össze ennyi minden, holott a szereplők jelentős számban diákok, egy külön vitát érdemelne. S bár főként nézőnek éreztem magam és látni, tapasztalni, tanulni szerettem volna a látottakból, hivatásomnál fogva — mint népművelő — nem állhattam félre teljesen: csoportok felkészítésében, rendezésében, kiállítás anyagának gyűjtésében vettem részt, ezért bizonyos kulisszatitkokat is ismerhetek, amelyekre a néző, ugye, nem kíváncsi (ő csak a produkcióra). Viszont a rendezvények, a színvonal azokat is érdekelhetik, akik valamilyen oknál fogva távolmaradtak. Űk az újságokból tudhatják meg: mi volt, hogy volt. Valamikor magam is félreraktam az ilyen jellegű írásokat, pl. az irodalmi színpadok versenyéről szólókat. Másoknál is megfigyeltem már ezt a tulajdonságot, például a szereplőknél, akiknek munkáját ily módon is megbecsülték, értékelték. Most mégis borúlátó vagyok, mert hazai magyar lapjain^ e rendezvények ürügyén egész másról „tudósítottak”, mint aínit szememmel láthattam, fülemmel hallhattam. , '-‘j Tárgyalás, áňielyben az alulírott ténye két hoz jel állításának igazolására. ~ —'V1— I fi. _ uťX Kazinczy-nápok. Sajtónk alig mond többet a meghívó szövegénél, frázisokat nyelvművelésünk állapotáról. Egyetlen kritikai észrevétel: egy meghirdetett előadás elmaradása (Bár ez lenne nyelvünk legnagyobb baja! )AX30 835R3V Jókai-napok. Sajtóvisszhang: a bíráló bizottságok véleményének rövidített és szub- jektivizált (nem szubjektív! — azfaf?íüni volt) változata a műsorfüzet szövegével egybevetve. Közhelyes tőmondatok a színvonalról, s a problémák elhallgatása (pl. miért szerepelt egy csoport csak versenyen kívül?) Szakavatott, elemzés helyett a cselekmény kivonatos ismertetése, helyenként félremagyarázása. A szavalóver- seny értékeléséről nem vitáznak a cikkírók, holott ítészeink már a helyszínen is vitathatónak tartották azt. Zseliz. Népművészeti fesztivál. Sok fontos esemény lehetett országszerte ebben az időben, mert egyetlen újságírót sem találtam ott ilyen minőségben. Pedig már a gyermekév miatt is ott lett volna a helyük, mivel az idén a gyermektánccsoportok országos versenye is megrendezésre került, aztán bodrogközi és Ung vidéki néprajzi kiállítás, és kétórás folklórműsor ugyanerről a vidékről, javakorabeli szereplőkkel, akikről azonban kevesen tudhatjuk az országban, hogy ott voltak Zselizen és felmutattak valami érdekeset, mert ugyancsak agyonhallgatták őket. A kiállítást is nagyjából azzal intézte el a sajtónk, hogy szőttesek és viseletek kiállítása volt. Az egyik cikkíró például megjegyzi: „(...ne tűnjék 'ünneprontásnak, de nekem ez a kiállítás hiányosnak tűnt)" fölött írásából nijinigeäi derül ki, hogy egyáltalán látta is jp kiállítást. Egy másik újság fényképet is közöl, dö ,a^ aláírá^"-šzerint egy olyim csoportról; ámeiyik az idén nem is vrJit Zselizen. (A fénykép szerencsére ott készült, és a nagykövesdieket láthattuk rajta.) Aztán egy előzeties beharangozás GbinMolnár László írását probléma}elvetése miatt közöljük. S mtűél írás néfiáný, kitételét tovább-gondolásra érdemesnek tartjuk, szívesen adnánk helyet a glosszára érkező reagálásoknak, válaszoknak is. — A szerk.