Irodalmi Szemle, 1979
1979/9 - FIGYELŐ - Kocsis Aranka: Egy csokor népköltészet
közt került elő némely alkalommal, például lakodalomkor, farsangkor. Népi hangszerként azonban nemcsak Európa-szerte ismert, de Ázsiában és Afrikában is. Ugyanígy felesleges „pogány virtusko- dás”-t keresni a farsangi jelmezekben és a zajos felvonulás szokásában. A farsangkori álarcos alakoskodás általános európai szokás. Nem egy nagyváros életében jelentős eseménynek számít ma is a lármás karneváli menet. Eredete az ókorba nyúlik vissza, a római szaturnáliákhoz. Magyar területre bajor-osztrák közvetítéssel került [innét az elferdült német szó is: Fastnacht (bőjtelőéj) > farsang]. Láthatóan az ősiség jegyébein történt a népmesék válogatása is. Ez gátolta meg a szerzőt abban, hogy a finnugor elemeken (az églgérő fa és a táltos ló motívumán) kívül másnak is jelentőséget tulajdonítson. Feltehetően a sámánkori emlék kedvéért került a gyűjtemény élére az Égigérő fa című mese, bár nem mutat semmiféle eredetiséget sem a szüzsé, sem maga a mesé- lés, mint egyszeri előadás. A kevésbé ügyes mesélő olvasás útján juthatott a mese birtokába, amit bármiféle többlet, egyéniségének a hozzáadása nélkül mondott el a felkérésre. A mesélő személyiségének a szempontjából sokkal érdekesebb a Sárkányölő fancsi című. A nagy- mácsédl Ruman Márton — már amennyire ez egy mese alapján megállapítható — tehetséges mesemondó. Értékesek Soós Etel meséi. Rajtuk a falusi asszony képzeletét megkötő hiedelemvilág szűrődik át. S ha még beszélhetünk a Mátyusföldön élő mesehagyományról, A táltos meghálálja a juhászlegény jóságát című minden bizonnyal abból való. A kötet magja a balladagyűjtemóny. Ez a rész a legkimunkáltabb mind a gyűjtés szakszerűsége, mind a feldolgozás szempontjából. Régi stílusú balladáink legjavának majdnem mindegyikéből sikerült egykét változatot rögzíteni: A halálra táncoltatott leány 3, A halálra ítélt húga 4, A kedvese után haló legény 3 (ill. 4), A megesett leány 3, A három árva 2, A szerelem próbája 1, A házasuló királyfi variáns nélkül szerepel a kötetben több betyárballada, új és helyi ballada mellett. Ez a gazdagság kétségtelen bizonyítéka annak, hogy a ballada itt még élő hagyomány. Galánta környéke a legkorábban pa- raszt-polgárosodott vidékeink közé tartozik. A gazdasági fellendülés azonban szellemi kultúrájában visszafogottabb, viszonylag archaikusabb szintet őrzött meg. Ez a sajátosság is csak ösztönzője lehet további kutatásoknak. (A balladák többsége, nagyon helyesen, dallammal együtt közölt.) A gyűjteménybe felvett a szerző néhány agrárproletár dalt is, emlékeztetve ezzel a vidék múltjában a szegényparaszti megmozdulások jelentőségére. Munkásfolklór összefoglaló cím alá venni ezeket azonban fölösleges, mivel egyrészt a földnélküli falusi szegénység nem azonos a munkásosztállyal, másrészt ezek az alkotások egy-egy új stílusú népdal átalakításai csupán a summás-, a kubikus- és kukadalokhoz hasonlóan, erősen lokális jelleggel. Nagy értéke a kötetnek az a hét dudanóta, melyeket immár a mátyusföldi (csallóközi) dudások utolsó megszólalásainak is tekinthetünk. Egy, a folyamatos olvasást zavaró tényező: mind a folyó szövegben, mind a jegyzetekben a helynév mellett mindig szerepel a ma használatos szlovák változat is. Elegendő lett volna egy alkalommal, akár külön jegyzékben feltüntetni a szlovák megfelelőket, s nem minduntalan megszakítani ezzel a szöveget. A kötet gondosan összeállított, jól jegyzetelt válogatás. Értő kezek munkálkodásának nyomait viseli magán. — A balladákon kívül — a műfajok egyikéről sem állapítható meg a közzétett anyag alapján, mennyire élő hagyományról van szó. De hagyjuk ezt e könyv nyomán elinduló további kutatások feladatául. (Szlovák Pedagógiai Könyvkiadó, 1979J Kocsis Aranka
