Irodalmi Szemle, 1979
1979/9 - ÉLŐ MÚLT - Szuchy M. Emil: A komáromi képzőművészeti élet és Harmos Károly
ffliLco) SMTEJimr Szuchy M. Emil A KOMÁROMI KÉPZŐMŰVÉSZETI ÉLET ÉS HARMOS KÁROLY Huszonhárom évvel ezelőtt távozott el közülünk Harmos Károly. Ügy hozzá tartozott Komáromhoz, mint azok a műemlékek, amelyekkel ittléte alatt szeretettel foglalkozott, s amelyekről minden érdeklődőnek olyan csodálatos hozzáértéssel beszélt. Jellegzetes szikár alakja, történeti igazságokkal telt és természetes humorral ízes beszélgetései már csak emlékei a komáromiaknak. De maradandó emlékek mindazok számára, akik ismerték őt. Születésének századik évfordulóján szeretettel emlékezünk meg róla: a tanárról, a művészről. 1879. november 28-án szüleitett a Baranya megyei Somogy községben. Középiskolai tanulmányait Pécsett végezte, majd a budapesti Mintarajzlskolába került, Székely Bertalan osztályába. 1902-től 1908-ig állami ösztöndíjjal a müncheni Képzőművészeti Akadémiát látogatta. A tehetséges fiatalember gyorsan magára talált. A világhírű német főiskola, a város neves képtára és antik szoborgyűjteménye (Glyptothek), a számtalan műemlék, s az akkor virágzó impresszionizmus és szecesszió, valamint az egyre nagyobb teret hódító díszítő és rajzos módszerek átütő ereje, kedvezően hatottak munkásságára. Számos rajzából, figurális vázlataiból látható, hogy modelljeit több pózban is rögzítette, hogy véglegesített rajzaiban, minél erősebb vonallal határolhassa az emberi testet. Harmos Károly módszerét vizsgálva rokonságot fedezhetünk föl egykori tanárainak, kortársainak eljárásaival. Persze nem a képfelületek, hanem inkább a vonalak fegyelme rokonítja őket. Főleg Franz Bayros (1866—1924) osztrák festő és grafikus női portréi, erotikus jellegű illusztrációi, ex librisei voltak rá hatással. Nem mondhatjuk, hogy munkássága minden vonatkozásában az akadémikus művészethez kötődik avagy éppen a külsőségekbe merevedett kortárs-divatokhoz, ez még annak tudatában is túlzás, hogy tájképei, figurális kompozíciói, olaj- és vízfestményei a századforduló uralkodó stílusainak nyomát viselik magukon. Itt helyénvaló megjegyezni, hogy Harmosra inkább a német, mintsem a francia festőiskolák hatottak. Iskoláinak elvégzése után Pécsett, majd Szentendrén tanított. Közben könyveket, folyóiratokat illusztrált, merkantil munkákat vállalt, templomot festett, díszletet tervezett, miközben a kultúrpolitikai élet aktív résztvevője volt. 1910-től 1956-ban bekövetkezett haláláig a komáromi gimnáziumban tanít. Élete végéig meríteni tud fiatalon szerzett ismereteiből, s korabeli írások azt Is tudják róla, hogy nem volt ellensége a modem művészetnek. Életét a művészet és az oktatás töltötte ki. Tanítványai alapos, megbízható nevelést kaptak tőle. Tanárként fegyelmezett és szigorú volt; emberként kitűnő szervező, lelkesedni tudó egyéniség, aki Komáromba érkezése után kis idővel művészeti tanfolyamokat indít, hogy később önálló rajziskolát nyithasson. Kezdetben Fried Jenő fakereskedő filagóriáját használja „műteremként”, de mihelyt megkapta a gimnázium tágas szertárát, berendezte, bebútorozta, képekkel és muzeális értékű tárgyakkal díszítve megkezdhette a művészeti oktatást. Harmos ugyancsak kritikus, szemmel figyelte az akkor már ismertebb komáromi festőművészek munkáit s a fiatalabbak fejlődését, útkereséseit. Megismerve a komáromi művészek egyre színvonalasabb
