Irodalmi Szemle, 1979

1979/8 - ÉLŐ MÚLT - Turczel Lajos: Novellairodalmunk 1918 és 1938 között

Egri Viktor munkássága nemcsak az irodalmi közvéleményünkben, hanem a széles olvasóközönségünk körében is jól ismert. Kisebbségi irodalmunk úttörő művelői közé tartozik ő is, első kötetei már 1924—25-bén napvilágot láttak. A két háború közti időben novellákat és regényeket Irt, 1945 óta pedig a drámaírásban Is tevékeny. Eredendően realista írói alkat, aki a kritikai realizmus csapásain haladva 1945 után eljutott a szó cialista realizmushoz. 1938 előtti prózája középpontjában a háború és a szociális tematika áll. Irodalmunkban a legtöbb háborús, háborúellenes novellát ő írta, s ez nem véletlen, hisz a frontokat szinte gyerekfővel járta meg. Az antimilitarizmusban való angazsáltságát és szociális érzékenységét a haladó magyarországi kritika is elismeréssel méltatta. „Egri Viktorban a művészi morállal egyenlő erősségű a szociális morál, hogyha nem erősebb — írta Illyés Gyula. — A front borzalmairól és a hinterland senyvedő életéről kevesen írtak megrázóbb erővel és nagyobb őszinteséggel” (Nyugat, 1928,

II. k., 490. o.). A fiatal Egri a regény műfajával is szívós küzdelmet folytatott, és két sikeres regényével, a Főikéi a nappal (1928) és az Égő földdel (1937) jelentékenyen hozzájárult regényírásunk megalapozásához. Az utóbbi művet kritika- és irodalomtörténetírásunk a legjobb történelmi regényünkként tartja számon. Egri írói nyelvezetét a fellépésétől kezdve nagyfokú műgond jellemzi; a csiszolt irodalmi nyelvre való törekvése többnyire sikerrel jár, de nem egyszer a túlírtság, modorosság és rutin érzetét kelti. Darkóval és Tamással ellentétben Egri munkássága a felszabadulás után is folytatódik, sőt életművének nagyobbik fele akkor alakul ki. Az idős korában is aktív író pályája még ma is nyitott.

A kiemelt három novellistához tehetségben, művészi erőben N. Jaczkó Olga, Szom- bathy Viktor és Szenes Piroska állnak a legközelebb, de az ő novellái életművük csekélyebb terjedelmű és kevésbé összetett.

N. Jaczkó Olga, akit Mécs László közvetítésével Gömöri Jenő Tamás fedezett föl és Fábry is nagyon kedvelt, legjobb novelláiban kritikusan is, nosztalgikusan is ábrázolja a vidéki úri és értelmiségi rétegek hagyományos életformáját, és felejthetetlen portrékat rajzol cselédekről és szerelembe bódult, meg nem értett asszonyokról. Sok írása viszont töredékes, vázlatos, nyelvileg ki nem érlelt.

Szombathy Viktor nevét az Én kedves népem humoros katonatörténetei tették ismertté. Ezek a külsődleges komikumra épített anekdotikus írások — csekély kivételtől eltekintve — ma már teljesen elavultak, de van ennek az írónak néhány nagyobb szabású, koncepciózus írása, melyek kor- és helyfestése a legjobb novelláinkéval vetekszik.

Szenes Piroska novellistaként a Nyugatban tűnt fel. A kisebbségi társadalmi életbe nem kapcsolódott be, a budapesti polgári baloldali írókörnyezetben érezte jól magát. Nevét főleg a Csillag a homlokán című regénye alapozta meg, melyet a magyarországi és a szlovák nacionalista sajtó is dühödten támadott. Egy novelláskötete van (Jadviga kisasszony, 1934), és ennek a legtöbb írása Kardos László megállapítása szerint „igazi novella, a műfaj ősi és eleven törvényei szerint konstruált olvasmány.”

További jelentősebb — aktívabb, termékenyebb és a műfaj helyi fejlődésében szerepet játszó — novellisták: Sellyei József (akinek a valóságirodalomban betöltött helyéről és a Lósorozás Gádoroson című novellája értékeiről már szó volt), Palotai Boris (aki a pályája kiemelkedő részét már 1945 után és Magyarországon futotta be), az emig ráns Jarnó József (aki a Magyar miniatűrök című kötetével egy értékes műfaji változatot honosított meg) és Sebesi Ernő, Sándor Imre, Lányi Menyhért, Kaczér Illés.

Sebesi Ernő a lírában, drámában is tevékeny volt, de a legjobb eredményt a novellában érte el. A jelentéktelenebb Rácz Pál mellett ő az, aki novellái zömében a naturalizmus módszerét követi. Erős szociális érzékét novelláskötete címe is elárulja (Megrúgott emberek, 1929).

Sándor Imrét, Lányi Menyhértet és Kaczér Illést három közös vonás köti össze: mindhárman a magyarországi forradalmak emigránsai voltak, publicisztikai tevékenységet is folytattak, és a novellán s a regényen kívül a drámában is tevékenykedtek. Sándor friss hangú és jó szerkezeti érzékű novellista, aki olvasmányos írásaiban az értelmiségi ember intellektuális és morális problémáival foglalkozik vagy játszadozik. A sötétebb tónusú ős életérzésű Lányi Menyhért írói érdeklődését elsősorban a háborús tematika kötötte le. Kaczér novelláinak egy része a Sándor-novellákkal rokon; Kőtojásból kőmadár és Gödölyét, gödölyét címmel 1937-ben két mesegyűjteményt is kiadott.