Irodalmi Szemle, 1979

1979/8 - ÉLŐ MÚLT - Turczel Lajos: Novellairodalmunk 1918 és 1938 között

jelzi (Kamba és az arany), és az sem lehet véletlen, hogy... Sellyei József miért épp a novellában izmosodott Íróvá, és hogy a Lósorozás Gádoroson miért jelentheti még ma is a maximumot?!”

Ezt a sommás értékmeghatározást teljes mértékben nem lehet elfogadni, de a felsorolt írók — másokkal együtt — valóban a műfaj jelentős képviselői közé tartoznak. Ami a Sellyei-novella klemelési módját, a novellisztikánk csúcsára való helyezését illeti, az túlzás. Annyi azonban igaz, hogy ennek az írásnak — nyelvi darabosságai, egyenlőtlenségei ellenére — a maradandó értékű novelláink sorában van a helye. Azokat a jellemzéseket, amelyeket róla Itt és másutt Fábry nyújtott, azzal is kiegészíthetjük, hogy Sellyei ugyanazt az eljárást alkalmazza, mint Nagy Lajos a Kiskunhalom című szociográfiai regényében: hőssé nem egyes embereket avat, hanem az egész falut.

A tárgyalt korszak novellaprodukciójának tüzetes áttekintése és jelentősebb szerzők művészi eredményeinek összevetése után három író: Darkó István, Tamás Mihály és Egri Viktor kiemelése, élvonalba helyezése látszik indokoltnak. Mindhárman mennyiségileg is tekintélyes novella-életművel rendelkeznek, s azon belül a maradandó értékű

— művészileg érett, tematikailag színes és vonzó, és eszmeileg hatékony — novellák száma is jelentékeny.

Darkó István a két háború közötti prózánknak legrokonszenvesebb alakja. Vérbeli műfaja a novella, de regényeket, kisregényeket is írt, és a polgári köztársaság magyar írói közül egyedül ő kapott állami díjat (1937-ben a Lángoló csipkebokor című regényéért). 1932-ben az ő szerkesztésében indult a Magyar írás című folyóirat. A második világháború után Magyarországra telepítették, és írói pályája ekkor sajnálatosan derék- batört. — Mély hivatásérzettől fűtött íróember, aki megszállottan keresi az emberi jóságnak, humánumnak érvényesülési lehetőségeit, és felelősségteljesen nyúl a társadalom, a nép és a nemzetiség életkérdéseihez, gondjaihoz. A fellépése utáni években igen figyelemreméltó kísérletei voltak az expresszionizmussal, de írásai zömére a kritikai realista ábrázolás jellemző. Néhány írása, főképp az All a bál, azt mutatja, hogy alkotó módon tudta asszimilálni a nagy kritikai realista elődök (Mikszáth, Móricz) eredményeit. A „szlovenszkóiság” követelményét ő érvényesítette a legaktívabban és legeredményesebben; ilyen jellegű novellái között remekek vannak, a regényei viszont kevésbé sikerültek. Elsősorban a „szlovenszkói lelkiség” kifejezésére törekedett, de a couleur locale éreztetéséhez is volt érzéke. írói nyelvezete — melynek kialakulására két tájnyelv: a székely és a palóc is színezőleg hatott — a legjobb novelláiban erőteljes és összetéveszthetetlen; a regényeiben és átlagnovelláiban viszont ez a nyelv sokszor körülményessé és göcsörtössé válik. írásaiból a felszabadulás óta egy novellaválogatás jelent meg Romok és fények címmel (Madách Könyvkiadó, 1969). Aktuális lenne egy újabb kötet megjelentetése, mely a novelláiból gazdagabban válogatna és valamelyik kisregényét Is hozná.

Tamás Mihály a kibontakozó kisebbségi prózaírás első fölfedezettjei közé tartozik, s a nevét Gömöri Jenő Tamás folyóirata, a Tűz teszi ismertté. Novellákat, regényeket és kisregényeket ír. 1937-ben a szerkesztése, illetve vezetése alatt szerveződik meg a Tátra című folyóirat és könyvkiadó vállalat. 1938-tól Budapesten, 1948-tól a haláláig pedig Ausztráliában él. írásaira Fábry korán fölfigyelt, és aztán folyamatos figyelemmel és rokonszenvvel kísérte a fejlődését. Magyarországon főképp Féja Géza méltatta és népszerűsítette őt. A regény műfajában neki sikerült először hitelesen ábrázolnia az új helyzetet, az államfordulat után bekövetkező társadalmi és lelki változásokat (Két part között fut a víz, 1938). Ezt az írói feladatot, a „hic et nunc” elvének, a szlovákiai- ságnak az érvényesítését néhány novellája (főképp a Szüreti bál) is sikeresen oldja meg. Hangsúlyozottan kritikai realista szándékú és szigorú objektivitásra törekvő író, de ábrázolási módszerében és az erotika iránti hajlamában a naturalista iskolázottságra is rá lehet ismerni. A kortársi magyar prózából Móriczcal és Krúdyval van termékeny kapcsolatban. Móricz hatása a Mirákulum című kisregényében és paraszti tárgyú novelláiban erősen érezhető, Krúdyé viszont csak egy Szindbád-szerű novellahősnek, a több írásában is szereplő Lant Cézárnak a kialakításában mutatkozik meg. Irői nyelvezete kiegyensúlyozott és az élőbeszédhez áll közel. Írásaiból újabban a Két part között fut a víz jelent meg (Madách, 1970). Megérdemelne egy novellákból és kisregényekből készített válogatást Is.