Irodalmi Szemle, 1979

1979/8 - A VALÓSÁG VONZÁSÁBAN - Hodek Mária: „Én egyszerűen csak szerettem a balladákat...” (Beszélgetés Vargyas Lajossal)

iskolai tanárnő volt és négyen voltunk testvérek. Gyermekkoromból talán az iskolai élmények, emberi találkozások azok, amikre még ma is szívesen gondolok vissza.

Hol végezte tanulmányait és kik voltak azok, akik valamiképp hatottak önre?

— Talán az utóbbival kezdem. Kodály nevét kell elsőként megemlítenem, de a középiskolában is volt egy tanárom, akit nagyon szerettem. Kilenc évig volt az osztályfőnököm, magyart és latint tanított... neki igazán sokat köszönhetek. Aztán ugyanúgy a német tanáromnak is. Hangsúlyoznom kell, hogy őket azért szerettem meg, mert szellemi fejlődésemhez nagymértékben hozájárultak. Például Horváth Jánosnak is nagyon hálás vagyok mind a mai napig, de vele már egészen más jellegű volt a kapcsolatom.

Mindvégig Budapesten jártam iskolába. Érettségi után a bölcsészeti egyetemre jelentkeztem — tanáraim biztatására és tanácsára, magyar—német szakra. Az igazság az, hogy latint szerettem volna tanulni, de abban az időben a latin nyelv kezdett háttérbe szorulni. Az egyetemen már egyáltalán nem érdekelt a germanisztika, s hát... a tanáraim egy részének magyarázatai sem tudtak különösebben lekötni.

így az egyetemen befejeztem ugyan a negyedik évet, de a szakdolgozatomat már nem írtam meg, szakvizsgát sem tettem és nem került sor a gyakorló évre sem, mert helyette a Zeneakadémia egyházzenei tanszakára jelentkeztem, ahol a latin nyelvtől a gregorián énekig mindenre oktattak, s olyan nagy mestereim voltak, mint Bárdos Lajos ős Vaszi Viktor. Lehetett volna ugyan jelentkeznem az énektanár képzőre is, de ott olyan hangszertudást követeltek, amivel én akkor még nem rendelkeztem.

Itt azonban ki kell térnem egy lényeges dologra. Első és negyedéves egyetemista koromban Kodály zene-folklór gyakorlatokat hirdetett meg a bölcsészkaron. Mikor meghallottam, hogy előadást fog tartani, szinte alig tudtam kivárni. Már az első gyakorlaton az volt a bevezető kérdése, hogy ki gyűjtött népdalokat közülünk. Mint cserkész, őn már följegyeztem egy csomó népdalt Öcsényben, Bogyiszlón és a Sárközben. Ezt az anyagot elvittem Kodálynak, ő megnézte, majd kiválasztott egyet és mondta, hogy írjam föl a táblára és mondjak el róla mindent, amit csak tudok. Amit én nem tudtam, azt mondta hozzá ő, és közben azt is észrevette, hogy én már ismerem Bartók ilyen témájú könyvét is. Mivel a gyakorlatokon résztvevők létszáma annyira lecsökkent, hogy jóformán kettesben töltöttük egy teljes éven át a heti órás gyakorlatokat, ezért csaknem kizárólag azzal foglalkoztunk, ami a legjobban érdekelt bennünket. Mondanom sem kell talán, hogy ezek a beszélgetések milyen nagymértékben hatottak rám, s hogy tudásom milyen mértékben gyarapodott. Negyedéves koromban már az is előfordult, hogy a gyakorlat befejezése után Kodály beszédbe elegyedett velem s ezek az eszmecserék gyakran a haza vezető úton is folytatódtak, sőt olykor a mester otthonában is, mert többször is előfordult, hogy hazáig kísértem őt. Számomra ezek a beszélgetések külön jelentőséggel bírtak, hiszen nemcsak a tanárhoz, hanem az emberhez is közelebb kerültem.

Mi volt az a tulajdonság Kodály személyében, ami megragadta önt?

— Tudja, Kodály nem az az ember, nem az a tanár volt, aki csupán tananyagi szinten adta volna elő, foglalta volna össze a dolgokat.. Ű elsősorban beszélgetéssel, kritikával és főleg a problémákra való reagálásával tudott nevelni, tanítani, az igényességről nem is szólva, amivel annyira tudott ösztönözni, hogy szinte a lehetetlenre is képessé tett.

Az egyházzenei tanszakkal azonban még nem jutott révbe, hiszen végül is magyarnéprajz szakon doktorált. Hogyan lett a bölcsészhallgatóból néprajzos illetve foklórista?

Nos, hát ez elég bonyolult ügy. Valamikor, úgy tizenhét éves koromban történt bennem a változás: a korábban anyám és környezetem által belémplántált magyar nóták helyébe a népdalok kerültek. Mint cserkész is sok népdalt tudtam már, sőt nyolcadikos gimnazistaként én voltam az önképzőkör elnöke és a rendelkezésemre álló irodalom és hangfelvételek alapján előadást tartottam társaimnak a magyar népdalokról.

Az egyetemen aztán találkoztam Kodállyal, de volt egy nagyon lényeges motívuma is érdeklődésemnek, éspedig az, hogy rendkívül erős politikai hajlamú ember voltam. Az akkor kibontakozó falukutató és írói mozgalom nagyon megragadott és érdekelt. Közben, anyám és családom hatására, visszatértem az egyetemre, hogy tanulmányaimat mégiscsak befejezzem, s amikor az egyetemi kör olyan művelődési és politikai fórummá