Irodalmi Szemle, 1979
1979/8 - Fábry Zoltán: Bécsi haláltánc-ének: 1921: — II.
BÉCSI HALÄLTÄNC-ÉNEK: 1921 vi „Körbe-körbe” „wenn wir da ausrutschen, Hegen wir im Wasser untén.” (Reigen — 1. jelenet) Valahol — a hely mellékes — könyves polcokat nézegettem; szépen, sorjában, nagyság szerint voltak berakva a könyvek, az egyik már messziről kirítt a többi közül; any- nyira meg volt viselve, szétesve, hogy kezem önkéntelenül is kinyúlt érte: Mi lehet az, micsoda értékes vagy érdekes mű, ami annyi embernek szerezhetett gyönyörűséget? Akkor még gyerek voltam — hittem, még azt hittem, hogy a könyv, az írás szent dolog; kell, hogy az legyen, hisz a könyvek könyve a legszentebb! Kihúztam: spárgával volt átkötve, fedele hiányzott, végre megtaláltam a címet: Arthur Schnitzler: Reigen — Zehn Dialógé. Kérdőn néztem hátra és az a valaki, aki nevetve figyelte az én lázas keresgélésemet, szép csendesen kivette a kezemből, és visszatette a helyére: Nem neked való! Később — egyszer — mégis elolvastam, és megértettem: miért volt annyira elnyúzva, szétmállva; és ha most visszagondolok arra, amit egyszer hittem, hogy a könyv, az írás — szent dolog, úgy csak kacagni tudok, mert sírni ma már restelek. Elolvastam és megértettem: miért van lefordítva magyar nyelvre, megértettem, miért kellett ezt lefordítani és nem mást — annyi sok, nélkülözhetetlen értéket, idegen kultúrák ismeretlen erős hangjait... A magyar fordítást nem ismerem, és ezt most végtelenül sajnálom, mert mint egy könyvkereskedői katalógusból látom: fordította és bevezette — Bródy Sándor. Mit írhatott, mit mondhatott erről a könyvről Bródy Sándor? Mit dicsérhetett benne, milyen értéket — hisz neki gyönyörőséget szerezhetett: ő fordította, ő tartotta méltónak a magyar kultúrát arra, hogy vele megajándékozza. Csak arra lettem volna kíváncsi: mit lehet erről a könyvről írni, mert ha végiglapozom a dramaturgiai műveket — a Reigen-nek nyomát sem látom. Esztétikusok agyonhallgatják, dugdossák, szégyenük magukat — és ezzel kapcsolatban az irodalmat; ha mégis megemlítik, a krónikás élettelen, recitáló hangját használják: „Schnitzler a Reigen-ben egy nagyon kényes körforgást kockáztat.”11 Egy szóval sem többet. A piros szerelmi körtánc — a mi komor haláltánc énekeink furcsa ellentéte! Schnitzler első műve — az Anatol voltaképp novellisztikus termék. A jelenetekre való tagolás Itt csak egy könnyítés, hogy a laza képek összeállhassanak; pillanatnyi őrzések pillanatnyi felvételezésére valóban ez a legolcsóbb eszköz. Ugyanez a kifejezés- mód nyilvánul meg a Reigen drámai keretezésénél, mely így — nem egyéb, mint dialo- gizált novella, tehát már külalakjánál fogva sem jöhet tekintetbe mint drámai termék. Eredetileg sem volt másnak szánva, mint ami: olvasnivalónak, könnyen folyó, izgató, ingerlő játéknak — nagyobb lélegzetű „fidibusznak”. De hát — a jelenetek, a csípős, végsőkre csigázott szcénák napvilágot követelnek, és a Reigen felszökött a színpadra, 17 Busse: Das Drama. — Leipzig, 1914. — III. 110. 1. Fábry Zoltán
