Irodalmi Szemle, 1979

1979/1 - MŰHELY - Brezina, Ján: Levél (novella)

JÁN BREZINA Levél

A fák olyannak tűntek, mint egy leány átázott hálóingben. Nedves hajuk ifjú, ránctalan homlokukra tapadt. Lassan alkonyodott. A vízcseppek jajgatva hulltak a drótkerítésről, és a fák hozzád tévelyedtek, reszkettek a hidegtől, úgy éreztem, mintha halkan sóhajtoznának. Kezükkel végigsimították gyônýôríí- meztelen testüket, időnként a tenyerükbe leheltek.

Noé bárkájára és Évára gondoltam. Isten tudja, akarna-e most szeretkezni.

A villám éktelen robajjal törte szét kobakját a ház sarkán, meg voltam győződve, hogy nem messze történt, de azért nem sírt. Hangosan káromkodott, s kissé szégyenkezve távozott. Akkor kicsit megsajnáltam magam. Magam sem tudom miért, egyszerre szomorú lettem.

Ilyenkor szívesen iszom forralt bort valahol a nyaralóban, s ha a fejembe száll, Évának olyan dolgokról beszélek, amelyekre akkor gondolok, ha józan vagyok. Egyszer még belefulladok a szemébe. Az ablakhoz léptem. A kiskertben ott hevert az öntözőcső. Amikor kicsik voltunk, kígyónak neveztük és senki sem tudta, miféle kígyót szeretnénk. De az már régen volt. Akkoriban, voltam először szerelmes. Mártának hívták. Együtt jártunk a hetedik oszályba. Nagy, barna szeme volt, az egyetlen rövidre nyírt hajú lány az osztályban. Jobb kezén csak három ujja volt. Ebben is ő volt az egyetlen. Azt hittem, őt szeretem legjobban a világon, és gyakran gondoltam arra, hogyan fogom érezni magam, ha vele tolom majd a gyerekkocsit a városban. Valamikor szégyenkeztem e miatt az egyszerre férfias és gyerekes beszéd miatt. Egyálalán nem nevetett ki érte. Óvónő akart lenni és valamilyen hegyi falucskában szerettünK volna lakni. De ez már rég volt. Akkor még nem tudtuk, mit akarunk s azt sem tudtuk, hogy a kis hegyi falucskában nincsen óvoda.

Levelet kezdtem írni Évának?

Szia,£va!

Arra gondoltam, szörnyen sokat írok majd Neked. Féltem, hogy el sem fér a papíron. És most nem tudom, hogyan fogjak hozzá. (Nagyon hiányzol — erre gondoltam f.

Hogy mit csinálok? Nem is tudom. Egyáltalán nincs időm. Ezerféle dolgot csinálok, hogy konkrétan mit, nehéz elmondani és leírni is nehéz.

Talán ez minden, amit írni szerettem volna Neked.

Szia! Jancsi.

P. S. Éva, azt hiszem, Szeretlek.

Igaz is, vettem egy új borítót a személyazonosságimra. Olyan, hogy falnak megy tőle az ember — más nem volt.

Éva, gyere minél előbb.

Jancsi.

Az eső elállt és eszembe jutott, mi tjörénne, ha elmennék letörülgetni a fákat. Talán megörülnének s már nem is sírnának.

Kezemből lassanként hullanak a széttépett levél darabkái a kosárba.

Veres Géza fordítása