Irodalmi Szemle, 1979

1979/6 - NAPLÓ - Csanda Sándor: Sándor László hetvenéves

Sándor László hetvenéves

Gyorsan múlik az idő: még ötvenéves sem volt, amikor először találkoztunk vele a magyar tanszéken, s megnyerő előadást tartott a kárpátukrajnai magyar kulturális életről. Már első találkozásunkkor meglepett rendkívüli nyelvi precizitása. Mi, akik megszoktuk, hogy a csehek megértik, ha szlovákul szólunk hozzájuk, csodálkozva hallottuk, hogy külön is beszéli az egymáshoz oly közel álló szláv nyelveket, mint a cseh és a szlovák, az orosz és az ukrán.

Neve a harmincas évek elején, Losoncon tűnik fel a csehszlovákiai magyar sajtóban, s Fábry Zoltán mellett rövidesen ő lesz a másik, következetesen marxista szellemű irodalomkritikusunk. 1932-től 1933 végéig főszerkesztője volt a losonci Figyelő című antifasiszta hetilapnak, majd egyik szervezője és megalapítója a középiskolások rövid életű, szintén Losoncon kiadott haladó folyóiratának, az Indulásnak. Állandó külső munkatársa volt a pozsonyi Magyar Újságnak és a CSKP népfrontos hetilapjának, a Magyar Napnak. Losoncon Schönherz Zoltánnal és a párt vezető személyiségeivel is érintkezett, s ő lett 1937-ben az itteni baloldali ifjúság egyesületének, a Tűznek az elnöke. Az egyesület megalakulásakor programadó beszédet tartott, amelynek lényegét a Magyar Nap is közölte, s ebből látjuk, hogy a népfrontos művelődés- politikát a Fábryhoz hasonló internacionalista szellemben propagálta: „Azon az úton kívánunk elindulni, amelyen a Romáin Rolandok, Tolierek, Ossietzkyk menetelnek az igazi humánum kiteljesedése felé. Célunk nemcsak a magyar kultúr- örökség feltárása és megismerése lesz,

hanem a jelenlegi egyetemes kultúrérde- kek bemutatása. Ilyen értelmű munkánk folytán bízvást leszögezhetjük, hogy a Tűz kultúregyesiilet valósággal erjesztő kovászává fog válni városunk szellemi életének.” (A losonci Tűz március idusának előnapján. Magyar Nap 1937. III. 16.)

Az író 1935-ben átveszi Fábrytól a romániai Korunk csehszlovákiai képviseletét, s a lap megszűnéséig mintegy ötven cikke és kritikája jelenik meg a szlovákiai magyar irodalomra is rendkívüli hatást gyakorló marxista folyóiratban. A folyóiratnak számos új munkatársat szerzett, többek közt a moszkvai magyar emigráns írók soraiból, s tanulmányaiban, recenzióiban gyakran foglalkozik a szomszédos népek kulturális kapcsolatának eszméjével, a szlovák és a cseh irodalom legjelentősebb műveivel. Ezek bemutatására csupán néhány itt megjelent írása címét idézzük: A dunai népek együttműködése, Ivan Olbracht kárpátaljai riportkönyve, Az új Jilemnický regény (1935), Az idei csehszlovákiai államdíjak, Irodalmi termelés és könyvnap Szlovenszkön, A trencséntelplicei szlovák írókongresszus, Harcok Mácha körül (1936), Magyar szerzők csehül és szlovákul, Ankét a csehszlovák írók szociális helyzetéről, Petr Bezruč, a hetvenéves költő, A csehszlovákiai magyar könyvkiadás, Morvay Gyula regénye, E. B. Lukáö magyar versfordításai (1937). Sándor László műfordítói tevékenységét a cseh és szlovák írók legjobb alkotásainak tolmácsolásával kezdte: előbb Milo Urbantól Az élő ostort, majd F. X. Saldától A költői mű halhatatlanságát fordította le. A felszabadulás után 1962-ig Ungvárott élve az orosz és