Irodalmi Szemle, 1979

1979/6 - Fukári Valéria: Négy könyv a szlovák gyermek- és ifjúsági irodalomról

A néphagyomány a szlovák gyermek- irodalomnak is az az ősforrása, amelyből minden kor, minden nemzedék merít. Nemcsak nyelvi anyagot és témát, hanem bizzonyos erkölcsi normát is. Milan Rúfus a Beszélgetésekben egyenesen úgy fogalmazta ezt meg, hogy a folklór a »köl- tészet bölcsődéje« és az »erkölcs iskolá- ja« volt és maradt mindmáig gyermek, felnőtt számára egyaránt. [A folklór életerejének és a mesegyűjtő Dobšinský emlékének egyébként éppen ő adózott 1975-ben megjelent Kniha rozprávok című kötetében nemes veretű versek sorával.)

Közkinccsé, irodalmi alapértékké a szlovák népmese Pavol Dobšinský múltszázadbeli mese-gyűjteményéből lett. Dobšinský ugyan nem a gyermekek számára, hanem — mint könyve jegyzetében ő maga tudatta — a népet olvasásra szoktató csaléteknek gyűjtötte és adta ki saját költségén a szlovák nép meséit és mondáit. Mára azonban ezek már olyan szorosan a gyermekirodalom tartományába tartoznak, hogy »felnőtt« változataikban, a felnőttek olvasmányául szinte már nem is kerülnek a néprajzi levéltárakból ki a napvilágra. [Ľubomír Földek a Beszélgetésekben ezt szóvá is teszi.)

Az irodalomtörténeti felmérések szüksége mellett az irodalmi gondolkodás alakulásának erős lökést adott a főleg Ľubomír Feldek és Miroslav Válek nevéhez fűződő új költészeti irány, amelyet a kritika és irodalomtudomány közegében — mint a gyermeki szemlélet művészi érvényesülésének eredményét — a mai szlovák gyermekköltészet eseményeként tartanak számon.

Mielőtt rátérnék az új költészeti irány ismertetésére, hogy a próza se maradjon egészen ki szemlénkből, hadd iktassam közbe: Poliak és az írók beszélgetéseiből tudomást szerezhetünk arról, hogy az új költészet indulásával egyidőben a szlovák ifjúsági próza is minőségi változáshoz érkezett (Krista Bendová, Klára jarunko- vá és mások munkáiban), s az elméleti vizsgálódás épp az új prózán — Jarunko- vá Hrdinský zápisník című művének elemzésével — szemléltette még a 60-as évek derekán az ifjúsági irodalom modern elméletének alapfogalmaként az ún. »gyermeki szemlélet« (detský aspekt) elvét (F. Miko). Az irodalomtörténet pedig e próza legjobb eredményeit a 30-as évekbeli kiemelkedő prózai vonulat (Rázus,

Ondrejov, Bodenek, Hronský, Kráľ) hagyományának folytatásaként mutatja föl.

Most már nézzük meg kissé közelebbről, mi is az az új gyermekköltészeti irány, amely oly erősen magára vonta a teoretikus érdeklődést.

Mint Zlatko Klátik leírja, a Mladá tvorba folyóirat 1957. évi irodalmi pályázatának három díjnyertes verseskötete, Ján Stachoé, Ľubomír Feldeké és Miroslav Vá- leké szólaltatta meg a gyermekköltészet mélyebb, szerkezeti változását előre jelző hangot, amely aztán főleg Feldek és Válek későbbi kötetei révén valóban a szlovák gyermeklíra megújulásának bizonyult.

Megújulásának és — ha történelmi távlatból, tágabb irodalmi összefüggésekben is nézzük —, kontinuitásnak is, az irodalmi fejlődésben egyszer már szerepet játszó művészeti program folytatásának.

A költők egyike, Ľ. Feldek a Beszélgetésekben közvetlenebbül avat be az új irány létrejöttének körülményeibe, amikor útkeresésük mozgató erejét az éppen nem létező dolgok iránti érdeklődésben nevezi meg. így találtak rá a fiatal költők a háború előtti avantgarde irányzatok — Majakovszkij, Lorca, Éluard, Nezval és mások — költészetére, amelynek vívmányai az 50-es évek kortársai irodalmában hiányoztak, a fiatalok pedig éppen ezekben kaptak saját valóságérzékelésük és belső világuk kifejezésére ösztönzést és eszközöket: az asszociációt például, mint a költői gondolat mozgáselvét, az erős tárgyi-érzéki észlelést, különösen a vizuális érzékelést, mint az asszociációk áradatának fókuszát és mint a költői metafora alapját.

A gyermekirodalom területére az általános szlovák költészet történészeként kiránduló Stanislav Šmatlák ez új költészeti irány problémaköréhez közelítő stúdiumait két irányban fejti ki: az avantgarde előképek, Nezval és Halas gyermeklírája felől és közvetlenül Feldek és Válek költészetére irányulón. Megvilágításaiban mind a két irányban eléggé domináló szerep jut a poetizmus elveinek, művészeti programjának mint olyannak, amelyben épp a konvencióktól mentes gyermeki látásmód és érzékelés művészi formája valósulhat meg.

Zlatko Klátik, aki az ifjúsági irodalom területén annak par excellence kritikusaként és teoretikusaként munkálkodik, a poetizmustól függetlenebb állásból szemléli az új szlovák gyermeklírát, kimutatva