Irodalmi Szemle, 1979

1979/6 - Poliak, Ján: Beszélgetések az ifjúsági irodalomról (részletek)

MILAN RÚFUS (1928)

t...) Azt írtad egy alkalommal, hogy a gyermekkori mesék hallgatása közben jártad ki az erkölcs első iskoláját. Megmarad a népmese az erkölcs eme iskolájának továbbra is?

— Bizonyára. Nincs ok arra, hogy bármi is megváltozzék ezen a téren. A népmese nem úgy született, mint az altatódalok, tehát nem a gyermekek kedvéért, hogy elaludjanak. A felnőttek vallomásaként jött a világra, s a címzettjei is a felnőttek, hogy felébredjenek. Tehát benne van minden, ami az ősszövegekben, minden, ami a raison d’etre-jüket adja: a jó és a rossz harca, és szinte közvetlenül egzisztenciális szükség- szerűsége annak, hogy az ember a jó oldalán álljon, mivelhogy a rossz a pusztulás formája, mindazé, ami az életet veszélyezteti. A népmesék tehát az erkölcs iskolái voltak és azok is maradnak. Nemcsak a gyermekek, hanem a felnőttek számára is.

Sok népmese a gyermekek számára készült kiadásokban különféleképp javított, rövidített, „kilakkozott" változatban jelenik meg. Ezeket az átdolgozásokat általában egy- némelyik mese nyersességével, s bennük az ún. naturalizmusok és egyebek előfordulásával indokolják. (...] Hogy tekintesz az ilyen szerkesztőségi és írói népmese-átdolgozásokra?

— Bonyolult probléma ez. Az eredeti népi szöveg valamilyen alapszövegként — archetípusként létezik, s akként játszik szerepet. Az, hogy különböző korszakokban különféleképpen alakítják át őket, mindenekelőtt az alapszövegek életképességéről tanúskodik. Átalakításra és „megszerkesztésre” kerül már lassan minden, ami az emberiség kulturális tudatában alapvető jelentőséggel bír. A totemjelektől és az afrikai törzsek maszkjaitól kezdve egészen Shakespeare-ig. És minden kor oly módon alakít rajtuk, ahogyan tud, amilyen a szelleme. Némelyik például úgy, hogy bajuszt fest Leonardo Giocondájára. Ugyanezzel a bajuszráfestéssel kell számolni a népi szövegek, s általában a népművészeti alkotások átigazításai esetében is.

Egy nemrégi nemzetközi rádiós versenyben a legjobb népzenei feldolgozás díját nyerte el, aki ezt a zenét oly sokáig nyúzta, míg csak nem hangzott úgy, mint a hirtelen lefékező gyorsvonat. így már modern volt és méltó az első díjra. E feldolgozások esetében nemcsak a kor, hanem e feldolgozások szerzői is elsősorban önmagukról, s nem pedig a folklórról vallanak. így van ez a népmesefeldolgozásokkal is. Lehet és fogják is ezt csinálni. Az eredmény csakis az átdolgozó személyiségének erejétől függ. Nehéz bármit is előre megjósolni. Szlovákiában számos zeneszerző tölti népdalfeldol gozásokkal az életét. A mesével egyelőre még nem ennyire általános ez a gyakorlat, de nagyon is elképzelhető, hogy rá sem vár más. De minden csak attól függ, hogy ezt a népi kincset egy Andersen fogja-e kézbe, vagy csak egy ügyes mesterember, eset- leg még kisebb képességű valaki. (...)

A meséket bizonyára nálad is a kalandos, szórakoztató irodalom „habzsolásának” időszaka követte. Körülbelül mikortól meddig tartott ezeknek a rettenthetetlen hősöknek a varázsa, tehét a valódi irodalmi értékek föl nem ismerésének időszaka, amikor a serdülőkorban levő ifjú figyelmét elsősorban az érdekfeszítő és gyorsan pergő történet, a hős bátorsága és aktivitása köti le? A kalandirodalom mely művei maradtak meg végül is az emlékezetedben, és olvasóként melyekhez nem tartózkodnál visszatérni még ma sem?

— Ez már egy kicsit más kérdés. Annak rejtett kísértése, hogy egyik-másik könyvben csak a kalandos történetre figyeljünk, nemcsak a gyermekekre, hanem a felnőttekre is jellemző akik a legtöbb esetben, persze ha egyáltalán kapcsolatba kerülnek a könyvvel, elsősorban ezt keresik benne. A banalitások ezért jelennek meg jóval nagyobb példányszámban, mint a valódi irodalom. Kevésbé fellengzősen mondva: a kalandirodalomnak mindmáig több olvasója van, mint az egyéb irodalmi formáknak és műfajoknak. S bevallom, hogy a kalandos történet kedveléséről én sem tudtam mind a mai napig lemondani. Persze, ma már nem elégít ki az önmagáért való kalandos történet; a történetnek azt a fajtáját igényelem, amely mond is valamit, amely valamit feltár. A banalitások untatnak. A gyermekkor könyveihez való visszatérés viszont megint más lapra tartozik. S egy kicsit kockázatos is. A felnőtt már másképp olvassa ugyan