Irodalmi Szemle, 1979

1979/6 - Dobšinský, Pavol: Az ördög bűnhődése (szlovák népmese)

AZ ÖRDÖG BÜNHÖDÉSE

Egy szegény favágó kiment egyszer az erdőre, s tarisznyájában magával vitte utolsó darab kenyerét; az a kis szeletke kenyér volt az egész napra való tápláléka. Mikor a fák közé ért* a tarisznyát felakasztotta egy gallyra, és munkához látóit.

Vágta, szegény, vágta a vastag tölgyfákat, szakadt róla a verejték. Egyszer- csak mi történt! Egy pokolbeli fekete szurokfajzat lopakodott a tarisznyához, s elcsente a favágó utolsó falat kenyerkéjét.

Amikor visszatért a pokolba, tüstént dicsekedni kezdett a barátai előtt:

— Idesüssetek! Ez lett volna egy favágó egésznapi eledele, én meg elloptam tőle!

— Mi az, mi történt? — szólalt meg erre Lucifer. S mikor megtudta, miről van szó, nem győzött szörnyűlködni a tolvaj szívtelenségén, aki el merte lopni a szegényember utolsó falat kenyerét.

S legott ítéletet hirdetett: rögvest álljon be a vétkes egy évre szolgának a favágóhoz.

Másnap a nincstelen favágó ismét szedelőzködni kezdett, vállára vette súlyos szekercéjét. S ekkor kitárult az ajtó, és egy izmos fiatal legény toppant a szobába.

— Jó napot, gazduram — hajbókolt a jövevény. — Beállhatnék kendhez szolgának?

— Ö édes fiam, mit kezdenék veled? — szóJt a favágó. — Hiszen magamnak sincs mit ennem, s nézd, amott a sarokban egy csomó éhes gyerek sír-rí.

— Csak fogadjon fel! Nem kérek fizetséget a szolgálatomért, s higgye el, jól jár velem.

— Jól van no, ha annyira akarod, — mondta a favágó, s a kezébe nyomta a szekercét. — Gyere hát ki velem az erdőre fát vágni.

Három nap sem telt el, s az erdő, amelyet a favágó egyedül egy év alatt sem tudott volna kivágni, halomba rakva hevert, öröm volt ránézni az egyes sorokba pihenő fatörzsekre. Ettől kezdve jóra fordult a favágó sorsa; gyermekei nem sírtak többé éhesen a sarokban, vidámak és fürgék voltak, mint a hala cskák, hiszen mindennap dugig jóllakhattak.

— No, gazduram — szólt a szolga —, folytassa lassacskán, komótosan a favágást, én elmegyek valahová csépelni, hogy télen is legyen majd kenyér meg miegyéb a házunkban.

— Eredj csak, eredj, — felelte a favágó — amíg odajársz, vágok annyi fát, amennyit bírok.

A széles síkságon egy gazdag uraságnak volt a birtoka. Háromszáz kazal gabona kallódott a földjein, s háromszáz hízott ökröt meg háromszáz kövér disznót tartott az istállókban. Ehhez az úrhoz kopogtatott be a favágó szolgája azzal, hogy beállna cséplőnek.

— Hát a társaid hol vannak? — kérdezte tőle a gazdag úr.

— A társakkal ne törődjön! Azt mondja, megj akar-e csépeltetni!

— Persze hogy akarok; de talán csak nem egyedül akarsz nekifogni?

— Ej, ne faggasson. A végén nyissa ki majd a szemét.

— Na és mennyi bért kérsz a munkádért?

Pavol Dobšinský