Irodalmi Szemle, 1979
1979/6 - Varga Imre: Gyermek és irodalom
Gyermek és irodalom Vannak ünnep-szerető emberek, ünneplés-kedvelő közösségek. A falakon plakát, a házak falára szerelt vashüvelyekben zászlónyél; lobogó trikolór, ünnepi szónoklatok, taps, lacipecsenye, szólamok. Jómagam sem az ünnepek csendjét, sem feszélyezettségüket nem kedvelem, s az időzített áhítat is idegesít. S nyilván a gyermeket is zavarja az ünneplés, főként akkor, ha ő áll a dobogón — hacsak nem zsúrokhoz és díszes születésnapi tortákhoz szokott fajta. A szülői szeretet hiányát, figyelem és gondoskodás szépségét nem pótolhatja az ünnepek zavart csendje vagy éppen vidám parki lármája — tartson bár egy álló éven át. Mit tehet mégis egy irodalmi lap szerkesztője a Nemzetközi Gyermekév templomi csendjében vagy cirkuszi hangzavarában? Végzi a munkáját, s azzal a tisztességgel és körültekintéssel, mint más alkalmakkor is teszi. Az ünnepi köszöntők frázisai helyett, a tapsváré szép szavak sorjáztatása helyett fölméri a gyermek- és ifjúsági irodalom helyzetét, s a lap lehetőségei szerint színvonalas közlésekkel teszi értékessé az ünneplést. Előttem a júniusi Irodalmi Szemle kéziratai, s a szokásos szerkesztői elégedetlenség tör rám. Gyermekversek, mesék, illusztrációk, fordítások, esszék, tanulmányok és írói vallomások jelzik az érdeklődést, ami a gyermekirodalom iránt megnyilvánul. De jól láthatók a hiányosságok is: máig sem jelent meg csehszlovákiai magyar népmesekönyv, a szlovák és cseh gyermekversek, népköltészet fordítása is hiányos, s tudtommal a különböző nyelvű gyermek- és ifjúsági irodalmak komparatisztikai vizsgálata is — szójátékkal élve — gyermekcipőben jár. S egy-két kivételes kritikától eltekintve a gyermekkönyveknek alig van visszhangja. A szlovákból vagy csehből fordított gyermekkönyveknek vagy ifjúsági műveknek még annyi figyelem se jut. Holott a gyermekek vagy a serdülők az olvasók nagy részét alkotják, olyan réteget, amely a felnőtteknél nyitottabban s nagyobb elmélyültséggel olvas. A gyermekek és ifjúság a jövő, mondja a közhely, s mint minden frázisban, ebben is sok az általánosító igazság; annyira igaz, hogy semmit se kezdhetünk vele. A jövő ugyanis legelább annyira függ tőlünk, mint a majdani felnőttektől, akik most még csupán fiák és unokák. A következtetés világos: olyan gyermekirodaimat kell teremtenünk és közreadnunk lapjainkban, amely nem csupán a pillanatért íródott, hanem a jövőt célozza s a múlt értékeit adja tovább. A korszerűség és minőség a gyermek- és ifjúsági irodalomban sem lehet másodlagos fontosságú. Téves az a szemlélet, amely a vers vagy próza korszerűtlenné vált elemeit, azaz lapossá koptatott képeit vagy fordulatait a gyermekek vagy serdülők számára kiadott könyvekben szükségszerűnek tartja. Tehát ami regényként, novellaként vagy versként közhelyes, didaktikus, nyelvi-gondolati panelekből építkező, szemléletben, világképében korszerűtlen, ami tehát a „felnőtt” irodalomból kihullott, gyermekirodalomként, lányregényként vagy gyermekversként kerül a könyvesboltokba. Ez pedig nyilvánvaló abszurdum: korszerűtlen művészettel nem lehet újra érzékeny, jóra fogékony nemzedéket nevelni — jövőnket árulnánk el huncutul. Hiszem azonban, hogy költészetünk, prózánk nagykorúsodásával gyermekkönyveink és ifjúsági kiadványaink is nagykorúvá válnak, szemléletük korszerűsödik, s így megszűnik majd a „felnőtt” és gyermekirodalom valamint az író és olvasó közti hierarchia. Amit e számunkban fölmutathatunk inkább próbálkozás, mintsem megvalósulás, eredmény. Varga Imre
