Irodalmi Szemle, 1979
1979/5 - NAPLÓ - Balla Kálmán: Mi újság az irodalomkutatásban?
Mi újság az irodalomkutatásban? „Transzgresszív elemzések“ Egy cím, amelynek megértéséhez legcélszerűbb latin szótárat felütni, egy folyóirat, amelyet a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézete ad ki: elég, hogy elriassza a sietősen, kapkodva élő olvasót, aki néha csak hét végén nézi át a hírlapokat is. A folyóirat, az éppen huszonöt éves Helikon, amely régebbi nevét IVilágirodalmi Figyelő) alcímében őrzi, sohasem számított ugyan tömegsikerre, az eddiginél mégis nagyobb figyelmet érdemelne. Ifjabb, alig ötéves társa, a Literatúra mellett ugyanis ez a negyedévi szemle a magyar irodalomelméleti tájékozódás legfontosabb szakosított fóruma. Társától megkülönbözteti világirodalmi irányú érdeklődése és határozott, megállapodott szerkesztési alapelve, amely különszámok, tematikus összeállítások külföldön régóta bevált gyakorlatában nyilvánul meg. Sok témakörben magyarul elsőként a Helikon tájékoztat, fordítások, eredeti tanulmányok és bő ismertetések útján. A strukturalizmusról, a modern stilisztikáról, poétikáról, retorikáról vagy egyes stílusokról, korszakokról szóló füzetei a szakembernek nélkülözhetetlenek, de tanár, diák, könyvbarát mind sokat tanulhat belőle, ha érdekli az irodalom vizsgálata. Az a bizonyos cím pedig a Helikon 1978. évi 3. számának élén áll. A transzgresszív elemzések az irodalmi mű transzgresszív (latin transgredior a. m. ’átmegy, túlhalad, felülmúl’] vonatkozásait kutatják, magyarán nem belső, művészi, esztétikai értékeit vagy felépítését próbálják megragadni, hanem „az irodalmi műalkotást társadalomtudományi nyersanyagnak tekintik és meghatározott szempont szerint célszerűen bánnak szövegével”, amint a szám bevezetője szó szerint írja. Még világosabban: az elemzők feltételezik, hogy a jó, főként a klasszikus irodalmi alkotások koruknak és szerzőjüknek sok nyílt és rejtett, hirdetett vagy elfojtott vonását, véleményét Is megörökítik művészi sűrí- tettségük révén, s a társadalomkutató — pszichológus, szociológus, történész, művelődéstörténész, nyelvész, még információvizsgáló kibernetikus is — kellő elemzésük fejében szakmájába vágó értékes adalékokhoz Juthat. Mindez természetesen nem volna több a spanyolviasz föltalálásánál, az irodalom már régtől a forrás, a dokumentum, a bizonyíték szerepét is betölti. Az újdonság benne — Kolumbusz tojása — az elemzés módszeressége, precízsége, a különféle szakmák szempontjainak, kérdezési eljárásainak alkalmazása versekre, drámákra, regényekre. Az irodalom olvasója, akit az alkotás emberi, Jelentésbeli mélységei vonzanak nyelvi megformáltság képében, nem várhat nagyon sokat az effajta analizálástól. Nem is kap, még ha a tudományok által megfigyelt és megemésztett tények gazdagítják is a műről való tudását. Tudását igen, de nem élményét. Mérei Ferenc a lélektan számára remél eredményeket a novellaelemzéstől, méghozzá olyan „szociálpszichológiai többletet”, amely a hősöktől képviselt szerep, a mű felszólító jellege, valamint 'attitűdrendszere által meghatározható értékdimenzióban nyilvánulhat meg. Az értékdimenzió tehát nem a novella értékére, hanem a benne megjelenő, a szerző, illetve a kor megbecsülte értékekre vonatkozik. A pszichológus, persze, joggal véli, hogy az ilyen jelentésréteg megléte a novella értékét is emeli, hiszen belső gazdagságáról árulkodik. Ez vigasztalhat. A gondos szerkesztők kiegészítésül egy francia pszichológusnő, Anne-Marie Ro- cheblave-Spenlé tanulmányát közük a szerep fogalmának társadalomlélektani Jelentéséről. A laikus tisztelettel s némi bizalmatlansággal olvassa a nehéz szakszöveget: a szerep fogalma túlságosan diva-
