Irodalmi Szemle, 1979

1979/5 - A VALÓSÁG VONZÁSÁBAN - Tóth László: „... minél kisebb egy irodalom, annál inkább a minőség útjára kényszerül” (Beszélgetés Dobos Lászlóval)

Karácsony és szilveszterek között Tolva] Bertalannal, Hajdók Gézával útrakeltünk Királyhelmecröl Stószra. Tarisznya ennivalót és bort vittünk. Jönnek a három királyok, igy fogadott. Bár állna az ablakban és várhatna hozzá igyekvő mindnyájunkat ma is, és segítene eligazodni kuszáit életünk dolgaiban.

Mert ahányszor eltávolodunk tőle, annyiszor kell visszatérni hozzá — önmagunkhoz.

Három eddig megjelent regényed nyíltan vállalja a családot és a szülőföldet, a bodrogközi életsorsokat: a regények figuráiban valóságos alakokat, hús-vér embereket lehet sejteni, fölfedezni. Hogyan foglalnád most össze a tanulságait és a lényegét annak az emberi-erkölcsi példának, amit a családtól, tehát a szülőktől, a szükebb családrokonságtól, s általánosabban fogalmazva, a bodrogközi embertől kaptál?

— Bodrogköz a folytonos változások földje, szinte a honfoglalástól napjainkig. Érinti a tatárjárás; a múlt század közepéig vízi világ; pusztítja pestis, malária; koleralázadás színtere; századokon át fejedelmi-földesúri birtok. Itt folyik az akkori Európa legnagyobb méretű folyószabályozása; lakói részt vesznek a szabadságharcban; megritkítja őket a kivándorlás; áldozatai az első világháborúnak; a Magyar Tanácsköztársaság hónapjaiban Helmecen direktórium alakul; tizenkilencben Csehszlovákiához kerül, harmincnyolcban Magyarországhoz csatolják; dúlja a második világháború, végigsepri a kitelepítés; ötvenben a kollektivizálás, a hatvanas évektől kezdődően demográfiai robbanás színtere; elkezdődik a városba áramlás... Sorolni is nehéz. Történelmében nincs állandóság, lakói folytonos változások részesei, illetve áldozatai. Az emlékezés itt történelem. Család-rokonságom, őseim messzi időkbe visszamenően úgy lettek részesei a történelemnek, hogy beleparancsolták, belekényszerítették őket, vagy maguk kényszerültek bele. A kényszer a történelem folyamán itt sokszor ismétlődő állapot. A szabad döntések, az utak választhatóságának lehetőségét fukarul mérte az idő.

Apám, anyám, család-rokonságom ebben a történelmi közegben élt. Ezt örökölték, ezt adták tovább. Emberi magatartásukban jelen van a bizonytalanság, az óvatosság, a védekezés mozdulata, a félelem az eljövendő változásoktól: ha veszély jön, meghúzódva túlélni a rosszat, megmaradni, ha nagyon nehéz is az élet. így inkább csak a visszafelé- időt mondanl-említeni, azt, ami már elmúlt. Gyermek- és ifjúkoromban ezt láttam, ezt szívtam magamba. Mindez tudatosult bennem, de nem a másolás és utánzás szintjén: nem akarom ismételni elődeim történelmi tehetetlenségét. És utánozni sem. A történelmi meghúzódás, a jobb időben reménykedés, a megtartó tétlenség, mint magatartásforma, számomra idegen. Ellenszenves. Mindennek épp az ellenkezőjét kívánom magamban kialakítani: a szükséges emberi aktivitást. Elődeim életéből azt szeretném folytatni, ami bennük nem volt: a lázadás szükségét. Az események, a történelem érdekes fonákja: amit nem éltem meg apám-anyám és családrokonságom életében, azt szeretném tovább mondani: az ő életük hiányait, nemzedékek visszafogott és .magukba fojtott dühét-mérgét. Élményeimhez a parasztarcok, a nincstelenek állnak közelebb, értelmemhez, mai tudatomhoz viszont a bodrogközi spanyolosok, a kommunisták, akik lázadozni és ellenállni mertek.

A szülőföldélmény és világélmény hogyan illeszkednek egymáshoz, s hogyan építik, egészítik ki egymást?

— Szülőföld — sokat gondolkodom ezen. Helmecről huszonöt esztendeje jöttem el, -azóta hazajárok, s valahányszor otthon vagyok, gyermek- és ifjúkorom arcait keresem, a magam nemzedékét és az idősebbekét. Apám temetésén döbbentem rá, hogy az a paraszti nemzedék már csak foszlányokban van jelen. Apám virrasztójában nagyrészt elözvegyült öreg parasztasszonyok énekeltek. Az a parasztvilág, amely valaha a törzsét jelentette a bodrogközi valóságnak, már csak temetésekre jár. Virrasztókban találkozik, azaz már nincs is. Emlékké, múlt idővé merevedik.

Kérdezem magamtól: a szülőföld táj- és emberélménye meddig marad meg bennem? A szülőföld állandó, de kiegészülő, alakuló, bővülő élmény is, beleágazik más tájakba, •új vidékeket társít, viszonyítási alapul szolgál, kiterjed, megnagyobbodik. A Fábry-féle vox humana a kiterjedés erkölcse; s ahogy igaz emberi viszonylatban, igaz a szülőföld viszonylataiban is. Szülőföldemhez más tájak, más emberek élménye társul: ember-élmé-