Irodalmi Szemle, 1979
1979/5 - A VALÓSÁG VONZÁSÁBAN - Tóth László: „... minél kisebb egy irodalom, annál inkább a minőség útjára kényszerül” (Beszélgetés Dobos Lászlóval)
— Sokat beszélünk a köznyelv romlásáról, s bizonyításul nyomasztó példák sorát mondjuk. De van egy megelőző kérdés: milyen a csehszlovákiai magyar irodalom nyelve? Költészetünk, szépprózánk, elméleti írásaink, publicisztikánk nyelve? Gazdag, korszerű, tárgyilagosan fogalmazó, árnyalt, színtelen, egyhangú, modoros, sivár, kiteljesedő, elmerevült? Milyen jelző illik irodalmunk nyelvkultúrájára? S nem kevésbé fontos kérdés: íróink, újságíróink gyarapítják-e a nyelvet, mesterségük-hivatásuk eszközét és tárgyát, vagy csak élnek belőle? Egyre több szó esik két kultúra egymás mellett éléséről, ennek hasznáról, előnyeiről. Nemzetiségi viszonylatban új műveltségi állapot alakul: a két kultúrát, Illetve az anyanyelvi és a második kultúrát, az anyanyelvet és a második nyelvet birtokló ember. E kettősségtöbblet tudata erkölcsileg és emberileg is felemelő, s a közép-európai kultúrák jövője felé mutat. Magasztos elv, igen. De milyen ennek az állapotnak a nyelvi vetülete? Hatása az irodalom és a közélet nyelvére? Milyen szerepet kap e kettősségben az anyanyelv? Hol van és hol lesz e kettősség egyensúlya? A marxizmus a nyelvek egyenjogúságát hirdeti, de milyen legyen a nyelvek egyenjogúságának gyakorlata? Milyen legyen a közéleti és az irodalmi nyelv egymáshoz való viszonya a kettős forrású műveltségben? A két kultúra, a két nyelv birtoklása nemcsak deklarálás kérdése, hanem gyakorlat, számtalan mindennap. S éppen e gyakorlatból kérdések sora ágazik szét; ilyen anyanyelvűnk helyzetének jövőjének, művelése kilátásainak kérdése is. Az utóbbi huszonöt esztendőben lapjaink számtalan ankétnak, vitának adtak helyet. E véleménycserék témája rendszerint társadalmi szükségletet és fontosságot jelez. Nyelvünk helyzetét azonban egyszer sem tettük nyilvános vizsgálat tárgyává, így emlékszem. Miért? Önelégültségből? Nyelvi komfortból, elbizonytalanodásból, felelőtlenségből? Kétnyelvű közegben fokozottabb törődést kíván a nyelv. Irodalmunk, újságírásunk miként viszonyul a köznyelv nagyméretű romlásához? — Lapjaink nyelvművelő rovatai — különösen az Űj Szóé — egyre erőteljesebben szólnak e témáról. Egy csepp a tengerben: kevés. Nyelvünk védése és művelése ma már sokirányú összefogást, sokféle eszköz felhasználását követeli meg. A köznyelv állapota s ezzel összefüggően irodalmunk jövője szorítóba állít bennünket. Éveim szaporodtával egyre inkább rádöbbenek a nyelvre, erejére, százféle szépségére, hatalmára. Úgy mondják, hogy az Egy szál ingben nyelve jó és szép. Olyan véleményt is szemembe mondtak, hogy egyetlen hozadéka a nyelvezete. Nem vagyok magamtól elragadtatva. Erős váram-e nekem a nyelv? Inkább kérdezzük többes számban: erős várunk-e a nyelv? Gyakran gondolok Illyés, Tamási, Weöres és Sütő nyelvépítményeire, és restellkedem. Milyen sokat lehet tenni egy nyelvért! Mit jelent számodra csehszlovákiai magyarnak lenni? — Embernek lenni. A nemzeti érzés: emberi érzés, emberi jog. Ha az évek számát veszem, harminc esztendős bennem az emberi-nemzeti együttélés tapasztalata. A fél életem. Szinte már kódexet vagy tízparancsolatot írhatnék magamnak. Elsősorban saját használatra, és szerény ajánlással másoknak. Jog és kötelesség: e két fogalom sok mindent meghatároz. Kötelességeim írottak és íratlanok. írott kötelességeimet értelmem ügyeli: ez ország-közösség rendjét, törvényeit és érdekeit. Az íratlanokat érzéseim, össztöneim hordják, de így ez már nem is kötelesség, hanem állandó viszonyom minden ittenihez. Ez az ország az enyém is. Magamra vállalom egy emberre osztható gondjait, terheit. De jogom is ez az ország, jogom az egyenlőség. Munkám arányában egyenlő kívánok lenni az ország minden más emberével. Amint egyenlőnek érzem magam, e társadalmi valóság nemzeti tudatommal egyenlítődik. Jogom az anyanyelvem használata, s egyenlőnek tekintem az ország minden beszélt nyelvével. És ha bántás, sértés éri nyelvemet, úgy érzem, hogy ez ország tisztességét tapossák. A nemzetiségi tudat: műveltség, gondolkodás, felelősség, önbecsülés, de népeket becsülő szolidaritás is. S az a felemelő, ha e két utóbbi érzés együtt hathat, mert az egyik zavara magával hozza a másik torzulásait is. Az utóbbi időben sokat foglalkoztat egy jelenség, a nemzetiségi komfort. Valamiféle közöny, érdektelenség, a dolgok kényelmes megközelítése tapasztalható. És a dolgok
