Irodalmi Szemle, 1979

1979/4 - Mészáros László: Humor és szatíra a csehszlovákiai magyar irodalomban

mozgalma egy szlovákiai kisvárosra összpontosul, ahol aztán fél nap alatt végeznek a veszett kutyákkal. így az író számára nem marad más, minthogy direkt beleszólással kísérelni meg kimondani a példázat tanulságát: „A veszettség távolról sem olyan veszélyes, mint a fasizmus. A veszettség ellen elég az oltás, de a fasizmus ellen nem elég. A fasizmus ellen keményen és kitartóan harcolni kell...”

Irodalmunkban az elmúlt évtizedben Zs. Nagy Lajos vált a morbid és groteszk szemlélet legjelentősebb képviselőjévé lírában és epikában egyaránt. Emberke, küzdj! című prózakötete két részből áll. A könyv kétharmadát kitevő első rész humoreszkeket tartalmaz, míg a másik részben néhány karcolatot és novellát találhatunk. Míg Duba humoreszkjeire a Jelenség-központúság Jellemző, Zs. Nagy írásainak túlnyomó része énközpontú, ami bizonyára természetes következménye a két író egymástól eltérő művészi alkatának. Lényeges kettőjük közt a szemléletbem különbség is. Zs. Nagynak már-már természetes látásmódja a groteszk, a fekete humor és az abszurd. Bár az ő humoreszkjei is gyakran épülnek a nyelvi komikumra, ráérez a helyzetkomikum forrásaira is.

Zs. Nagy módszere a második rész első írásában, a Zátony című karcolatban tapintható ki a leginkább. A fiatal és sikeres falusi tanító lerohanja „a tanítónő tizenhat éves,, szeplős, szőke lányát. Később veszi csak észre, hogy a lánynak hiányzik a feje: „Mintha elfújták volna gyönyörű, hófehér nyaka körül”. A falu szörnyűlködve lesi a daliás tanító és a fej nélküli takarítólány szerelmét. A tanító hiába áltatja magát, gondolván hogy nem tartozik felelősséggel senkinek, hogy a lány által is önmagát valósítja meg, kettőjük kapcsolata egyenesen halad a tragédia felé. A lány nem tudja elhinni, hogy valóban ő a legértékesebb a fiúnak. Teljes értékű társa akar lenni nemcsak a szerelemben, hanem a munkában is, mindenféle küzdelemben, jóban rosszban. Két lehetőséget állít a fiú elé: emelje fel magához, tegye őt egyenrangúvá magával, vagy váljon társává a fejnélküliségben. S a fiú gondolkodás nélkül szorítja a torkára a borotvát.

Hasonló groteszk helyzetben találja magát a Mit ugrálsz, Jónás? hőse is, aki saját sírjára lel egy kisváros temetőjében. Ám ezekben az írásokban Zs. Nagy megadja a történet kórlélektani, vagy reálisnak felfogható magyarázatait is, és ezzel mintegy meghatványozza a groteszk történet tragikomikumát és szatirikus vonatkozásait (a Vigíliában például a riporter álmatlansága már a tudathasadással határos). Zs. Nagy Lajos humoros és szatirikus írásai gyakran keményebben ítélkeznek a valóság visszás, jelenségei fölött, mint például Dávid Teréz írásai, vagy Duba Gyula korábbi humoreszkjei. Salamon mérnök, ]ónás és más „zsélyi hősök” kisétálnak a társadalomból.

Már a korábbi Rácz Olivér írásokra, főleg a gyermekeknek és az ifjúságnak szóló műveire is jellemző a humoros szemlélet és a komikum. Regényeiben és elbeszéléseiben a krúdys álomszerűséghez, melankóliához és nosztalgiához gyakran az irónia társul. Az Álom Tivadar hadparancsa című novelláskötetének két ciklusában a komikum dominál.

A könyv második részéből az Ember a jalon című, groteszk ötletre épülő parabolisz- tikus novella emelkedik ki. Egy férfi egy délután arra lett figyelmes, hogy „a szemközti ház szürke falán, minden látható segédeszköz nélkül, egy fiatalember mászott. Lassan, megfontoltan, fölösleges sietség nélkül lépkedett fölfelé a sima falon: teste tengelye szabályos hegyesszöget zárt be a fallal, s ez így határozottan tetszetős látványt nyújtott”. A cselekmény két vonalon fut tovább. Az első a falon sétálgató fiatalember köré öszpontosul. Emberek jelennek meg, akik Jellemükből, pozíciójukból következő kijelentésekkel kommentálják az eseményt, majd valaki a rendőrséget és a tűzoltókat is kihívja. A fiatalember azonban így válaszol a tűzoltó miértjére: „Sportolok és ismerkedem a lét titkaival”. A cselekmény másik szálán a férfi emlékei elevenednek meg: egyszer elárult egy ellenálló lányt, nem ismerte meg, nem igazolta, félrenézett, amikor megmenthette volna. Az ablakban álló férfi rádöbben, hogy a fiatalember neki címezte szavalt, mutatványát. Ráébred, hogy most már neki is meg kell tanulnia azt, amit a fiatalembertől látott, és „réveteg, lemondó, tanácstalan arckifejezéssel kilépett az ablakon”.

A falon járó fiatalember köré csoportosulok szatirikus élű jellemrajza sajnos nincs összhangban a férfi ellenállási történetével, ami megbontja a novella egységét. Pedig egy párját ritkító szatíra kerekedhetett volna ki az ötletből, ha a férfi például olyan történetet elevenített volna föl, amelyben — a lét titkainak a megfejtésén fáradozva —